Nem kérdés, hogy valóban ilyenek is szép számmal akadnak, de a szolnoki és ceglédi vonalakon közlekedők (is) gyanítják, hogy a MÁV-nál egyéb problémák is vannak, amiért a szolgáltatás látványosan akadozik az utóbbi években.
Tovább olvasomCímke: máv
Borzalmas: halálos vonatbaleset történt Püspökladány és Karcag között
Súlyos vonatbaleset történt vasárnap éjszaka Püspökladány és Karcag között, a 4-es főút közelében. Egy személyautó hajtott egy Tokaj InterCity elé, amely teljesen maga alá gyűrte a járművet. A vonaton utazó 83 ember közül senki sem sérült meg, ellenben az autóban tartózkodó sofőr a helyszínen életét vesztette.
Tovább olvasomGyörfi Mihály karácsonyi programjában a köszönetnyilvánítás volt az első
Sokakkal ellentétben Györfi Mihálynak, Szolnok polgármesterének nem a fa feldíszítésével, vagy az ünnepi ételek elkészítésesével indult a karácsony. A polgármester köszönetnyilvánítással kezdte a karácsonyi programját.
Tovább olvasomTönkrement járművek és biztosítóberendezés-hiba a szolnoki vasútvonalakon
Ez sajnos nem több hónap összefoglalója, hanem csak az elmúlt huszonnégy óráé a MÁV itteni járatain. Gondok voltak a hatvani, a szentesi és a ceglédi vonalon is, természetesen Szolnok főszereplésével. Van olyan vonal, ahol teljesen le is álltak a vonatok.
Tovább olvasomSzolnoki vonatokat is érint a MÁV ünnepi közlekedési rendje
Az ünnepi időszakban a vasúttársaság egyes útvonalakon a szokásosnál több járatot indít, ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy jegyeiket elővételben vásárolják meg.
Tovább olvasomÖn szerint is csak tízből három vonat késett novemberben?
A MÁV vasárnap közzétett havi jelentése szerint novemberben tíz vonatból átlagosan több mint hét érkezett pontosan, ami gyengébb teljesítményt mutat az októberi eredményekhez képest, bár a szubjektív tapasztalataink könnyen lehet, hogy mást mondanak.
Tovább olvasomÚjítás: „áramellátási probléma miatt” leállt egy seregnyi MÁV-vonat
Gyakorlatilag összeomlott Kelet-Magyarország vasúti közlekedésének komoly része, teljes vasútvonalakon álltak le a vonatok szerdán, a probléma késő délutánig tartott és utána is csak nagyon nehezen állt helyre a vasúti közlekedés. Már áram sincs?
Tovább olvasomA MÁV új menetrendje szerint Szolnok megyében is lassulnak majd a vonatok
Elkészült a MÁV új menetrendje, amely néhány vonalon változásokat hoz az eddigiekhez képest – számolt be róla a Hvg.hu. Lesznek olyan járatok, amelyek néhány perccel korábban indulnak, míg mások menetideje kissé meghosszabbodik. A módosítások mértéke jellemzően minimális, egyes vonatok esetében mindössze 2 perces eltérés várható az eddig megszokotthoz képest.
Tovább olvasomKáosz a MÁV-nál! Többen megsérültek, amikor a Tokaj IC egy ütközőnek csattant
Mindezt úgy, hogy alig valamivel korábban ismét szembement egymással két vonatszerelvény a szomszéd megyében, de még idejében sikerült megállítani őket. A délutáni esetnél az utasok már csak a hatalmas csattanásra figyeltek fel. Az ütköző fogta meg a Keletiben a Tokaj IC vonatszerelvényét, emiatt többen meg is sérültek.
Tovább olvasom„Az egész olyan volt, mint egy földrengés” – 30 éve történt a tragikus szajoli vonatkatasztrófa
1994. december 2-án, 16:46 perckor, azaz pontosan három évtizeddel ezelőtt történt a magyar vasúti közlekedés történetének egyik legsúlyosabb balesete: a szerelvény mozdonya és első kocsija az első vágányra sorolva továbbhaladt, a hozzá kapcsolt hat vagon viszont kisiklott, körülbelül 110 km/h sebességgel mentek egymásba. A vonat a vasútállomást és a mellette levő szolgálati lakásokat letarolta.
Tovább olvasom