A másik parkoló gépjárműnek és egy beton villanyoszlopnak ütközött az autós Kunhegyesen, szerencse, hogy sem a becsapódás, sem a villanyoszlop kábelei nem okoztak halálos sérülést. Az áramkimaradást azonban nem köszönték meg az ott lakók.
Tovább olvasomCímke: kunhegyes
Akadálymentesítés: leemelte az ingatlan kapuját és úgy illant el a bent álló autóval Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Az elkövetőnek nem igazán jelentett akadályt, hogy az autó egy kapun belül van, simán leemelte “a bejáratot”, igaz, túl sokáig nem élvezhette a zsákmányt.
Tovább olvasomRészegen fosztogatott, majd a zsákmányát is hátrahagyta
Egy budapesti férfi annyira lerészegedett az elkövetés közben, hogy a lopott italokat végül a helyszínen felejtette. Az eset még 2024 júniusában történt Kunhegyesen, a Lelkészi Hivatal épületében.
Tovább olvasomCsaládilag ment a terjesztés, letartóztatták a két kunhegyesi férfit
Két kunhegyesi férfi ellen indított eljárást a hatóság, miután felmerült a gyanú, hogy egy éven keresztül rendszeresen mefedront – közismert nevén kristályt – árusítottak a környéken. A kábítószer-kereskedelemből milliós havi bevételre szert tevő apa és fia ellen a Szolnoki Járásbíróság letartóztatást rendelt el, miután jelentős mennyiségű drogot találtak rejtekhelyeiken.
Tovább olvasomA vasútállomáson hátulról ütötte le áldozatát, már letartóztatták az erőszakos elkövetőt
A kunhegyesiek rémét lopások és erőszakos rablás miatt kapták el a rendőrök, most meghosszabbították letartóztatását, a szökés veszélye miatt.
Tovább olvasomTulipGarden – Félmillió tulipán várja a látogatókat Szolnok megyében
Április 5-én, szombaton hivatalosan is megnyitotta kapuit a TulipGarden Tisza-tó, ahol több mint 500 ezer virágban pompázó tulipán várja a természet szerelmeseit. A lenyűgöző látványt kínáló virágmező Abádszalók és Kunhegyes között terül el és igazi tavaszi élményt nyújt minden látogatónak.
Tovább olvasomKunhegyes: a lakók “tűzbe mentek érte”, de sajnos nem élte túl
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen március 27-én, csütörtökön lángra kapott egy 60 négyzetméteres épület. A közelben lakó közösség összefogásával sikerült kimenteni a házban tartózkodó személyt, azonban sajnálatos módon az eset így is tragédiával végződött.
Tovább olvasomA balesetek napja: a kutyagyárnál, Martfűnél, a Széchenyin és Kunhegyesnél is karambol történt
A hétfői nap nagyon szerencsétlen volt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, négy (nagyobb) baleset is történt alig néhány óra leforgása alatt.
Tovább olvasomElhagyta 60 évvel fiatalabb felesége Kunhegyes leváltott polgármesterét
Úgy tűnik véget ért a szerelem a 80 éves leváltott polgármester és a tőle 60 évvel fiatalabb felesége között.
Tovább olvasomFegyverneknél és Szolnoknál is karambol történt
Két baleset is történt megyénkben a szerdai nap délutánján, ezúttal szerencsére nincs halálos áldozat.
Tovább olvasom