Komoly technikai meghibásodás miatt akadoznak az OTP és a K&H szolgáltatásai

Gond van az automaták használatával, illetve az online ügyintézéssel is. A probléma órák óta fenn áll. Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy az OTP Bank több bankfiókjában is próbálta használni az ATM-eket, a bank alkalmazottai pedig nem tudták megmondani, mikorra rendeződik a probléma. Több kollégánk az online felület és az alkalmazás használata közben érzékelte a fennakadást, majd a bank Facebook-oldalán és honlapján is megjelent az alábbi felhívás: „Technikai okokból több szolgáltatásunk (utalások, ATM, telefonos ügyfélszolgálat) működése során nehézség tapasztalható. Kollégáink nagy erőkkel dolgoznak a hiba javításán. Az okozott kellemetlenségért…

Tovább olvasom

Bezárják a Takarékbankot Fegyverneken, a helyiek szervezkednek, hogy megakadályozzák

Ha ugyanis nem sikerül visszafordítani az egyébként visszafordíthatatlannak tűnő döntést, akkor az idős emberek, illetve kisgyermekes családok sem tudják helyben intézni az ügyeket, más településre kell utazniuk. Egy helyi Facebook-csoportban találkozhattunk a következő bejegyzéssel: “Ébredj Fegyvernek, meg kell menteni a takarékot hogy idős, gyerekes emberek is tudják itt intézni ügyeiket, ne keljen utazniuk más településre. Most kell a lakosság összefogása! Mindenki számít!” Bár a közlemény keltezése önmagában is különleges (2022. 12. 19.), éppen elég nehézséget rejt a helyi lakosok számára. Néhány hozzászólás: “Tiszabői lakosok is idejárnak.” “Úgy gondolom, hogy sok…

Tovább olvasom

“Tiborcz bankjához irányítják kötelezően a diákhiteleket?”

Egy kormányrendelet tervezete szerint 2023 nyarától már csak egy meghatározott bankhoz folyósítanák a diákhiteleket. Egyre többen azt is tudni vélni, vajon melyik bank lehet a szerencsés kedvezményezett. Jelentős változtatást tervez a kormány a diákhitelezésben. Egy kormányrendelet tervezete szerint – ami itt olvasható pdf-ben – 2023. július 1-jétől csak annak folyósítanak a szabad felhasználású „Diákhitel 1” hitelből, aki egy meghatározott banknál nyit számlát. Hogy melyik lesz ez a bank, azt nem tudni, a rendelettervezet szerint „a Diákhitel szervezet által négy évente lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében” választják majd ki azt a „pénzforgalmi szolgáltatót”. A…

Tovább olvasom

Vigyázzunk a csalókkal, apróhirdetésünkre jelentkezhet a kamuvevő, miközben lerabolják a bankszámlánkat

Egy privát üzenetben küldenek egy hivatkozást, amivel elvileg egy csomagküldő szolgálat számára adnánk meg az adatainkat, aztán amikor a banki ügyintézésre kerül sor, hozzájutnak általunk a féltett személyes adatainkhoz. Onnan pedig már gyerekjáték a trükkös csalóknak alaposan megcsapolniuk a bankszámlánkat. Legyünk résen! Az apróhirdetések oldalain a csalók újabb módszerrel, hamis linkekkel próbálják becsapni az eladókat – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a police.hu oldalon. A csalók módszere, hogy vevőként jelentkeznek az internetre feltett apróhirdetésre, aztán egy népszerű csomagküldő szolgáltatás igénybevételével kérik a megvásárolni kívánt terméket átvenni,…

Tovább olvasom

Az elvileg független Index tulajdonosa bekerült Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottságába

Ha valakinek eddig kétségei lettek volna a lap arculatváltását illetően, hogy ki is mozgatja a háttérből a szálakat. Nem, nem Mészáros Lőrinc, kicsit keressük még feljebb. 2022. április 4-étől 2025. december 31-ig tartó időszakra Nagy Andort, Hornung Ágnes Annát, Bánkuti Erzsébet Beátát, Járai Zsigmondot, Valkó Mihályt és Vaszily Miklóst az MKB Bank felügyelőbizottsági tagjává választották – idézi a Portfolio a bank keddi közleményét. A részletekről a 444 számolt be. Az utolsóként említett Vaszily Miklós sok minden volt már az utóbbi 12 évben, médiakarrierje során egyre többször működik együtt Mészáros Lőrinccel: Többek között ő vezényelte…

Tovább olvasom

Még inkább elszállnak a havi törlesztők a folyamatosan emelkedő infláció miatt, 20-30 ezerrel is többet fizethetünk

Számos összetevő mellett a Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikája is kellett ahhoz, hogy ilyen mértékben elszabaduljon az infláció és gyorsabban nőjenek az árak hazánkban, mint bármely más térségbeli országban. A banki törlesztők is nagyot ugranak. Az MNB magasabb fokozatba kapcsolta a november óta egyébként is intenzív kamatemelési ciklusát, hogy az idei nyáron várható akár 11 százalékos inflációt már kellő időben mérsékelje. A lépés a már eddig is kézzelfogható hiteldrágulásokat szintén felgyorsítja a következő hónapokban. A Bank360 egy 14 milliós lakáshitelnél számolta ki, meddig emelkedhetnek a törlesztőrészletek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden…

Tovább olvasom

Nem foglalkozik a pénzével a magyar, amely így folyamatosan veszít az értékéből

A lakossági bankbetétek összege lendületesen nőtt az elmúlt időszakban, összegük az év végére már átlépte a tízezermilliárd forintot. Hasznot azonban alig hoznak a tulajdonosaiknak, többnyire szinte kamat nélkül, lekötetlenül veszítik folyamatosan a reálértéküket a szárnyaló infláció idején. A lekötött bankbetéteknél már megindult a kamatok emelkedése, de ezek még mindig fényévnyire vannak az inflációtól, nem tudnak versenyezni az állampapírok hozamával – írja a HVG. Lekötés nélkül szinte nem is kamatozik a bankban elhelyezett összeg, a folyószámlabetétek átlagos kamata mindössze 0,05 százalék volt. Ebből az éves hozamból pedig legfeljebb egy csokit tud…

Tovább olvasom

Ügyintézésre ment a bankba, ahol megtudta, hogy papíron halott

Nem folyósították a férfi nyugdíját, amikor pedig más ügyben a banknál járt, megdöbbenve tapasztalta, hogy hivatalosan már nem is él. A biztosítását akarta intézni egy győri férfi a bankfiókban, amikor közölték vele, hogy a számlája zárolva van, ugyanis a bank azt az információt kapta, hogy már nem él. Történetéről az RTL Híradó számolt be. Pár nappal korábban kellett volna megérkeznie a nyugdíjának, de azt sem kapta meg. Bejelentést tett az ügyben a kormányhivatalnál, de még nem kapott magyarázatot a történtekre. A férfi öt éve tüdőrákos lett, tüdeje felét eltávolították, azóta rokkantnyugdíjas.…

Tovább olvasom

Vigyázzunk, nagyon hitelesnek tűnő banki csalók okozhatnak milliós kárt, ha óvatlanok vagyunk!

Még a szám is “valódi”, amiről a hívást kapjuk, rendkívül hatásos, jól szervezett akció, de egyelőre a tettesek többnyire ismeretlenek. Amennyiben bedőlünk és megtesszük, amire a csalók kérnek, egészen biztos, hogy futhatunk a pénzünk után, mert soha többet nem lesz meg. A Szol24 birtokába került egy figyelmeztetés, ami saját tapasztalaton alapul. Cs. Nándor és felesége esett áldozatul egy piszkos banki csalásnak, sajnos bedőltek a trükknek. És nem kizárólag ők. “Azért írok hogy nehogy olyan helyzetbe kerülj mint mi! A helyzet az, hogy tegnap az OTP hivatalos számáról hívtak minket (klónozott…

Tovább olvasom