Éles kritikát fogalmazott meg közösségi oldalán Szolnok korábbi alpolgármestere a város jelenlegi vezetésével szemben. Bejegyzésében azt kifogásolja, hogy miközben a polgármester továbbra is stabilnak nevezi az önkormányzat gazdálkodását, egy belső vizsgálat több mint 5 milliárd forintos költségvetési hiányt tárt fel.
Tovább olvasomCímke: kritika
Romák nélkül alakult ki az új államtitkári névsor – többek között Orsós Jánost is hiányolják a megbízottak közül
Kritikai hullámot váltott ki, hogy az új kormány által bejelentett államtitkárok között nem találni roma szakembert, noha sokan arra számítottak, hogy a kormányváltás után a cigány közösség képviselete hangsúlyosabban jelenik meg a végrehajtó hatalomban. A vita nem pusztán személyi kérdésről szól: a bírálók szerint szimbolikus jelentősége van annak, hogy miközben Magyarország legnagyobb nemzetiségi közösségéről beszélünk, az államtitkári szintű döntéshozatalban nem látszik roma jelenlét.
Tovább olvasomPócs Jánosnak nem tetszett Magyar Péter első miniszterelnöki beszéde, majd azonnal támadni kezdte
Furcsa lehetett az igen jelentősen összetöpörödött Fidesz-frakcióval ellenzékben ülnie Pócs Jánosnak, a fideszes képviselők többségén bizony látszott is a feszengés, a kényszermosolyok. A Jászkunságban egyéniben ugyan nagyot bukott Pócs, de így is bejuttatták a parlamentbe, ennek is szólhat az öröm. Nem sokáig húzta az időt, máris támadja Magyart.
Tovább olvasomJászberény: Ki adja vissza a mandátumát?
Egyre feszültebb a hangulat a jászberényi Fidesz háza táján, miután Hajnal-Nagy Gábor önkormányzati képviselő nyíltan nekiment a párt erős emberének. A politikus részletesen beszélt arról, Pócs János tevékenysége hogyan vezetett a helyi szervezet meggyengüléséhez, sőt, úgy hiszi, képviselőtársának távoznia kellene a közéletből.
Tovább olvasomMajka nagyon durván visszaszólt az őt valótlanságokkal támadó Dopemannek
Majka nem arról híres, hogy ne szólna vissza az őt nyíltan – főleg politikai okból – kritizálóknak, mostani reakciójában pedig nemigen fogta vissza magát. A Fideszhez az utóbbi években átnyergelt Pityinger László ugyanis elképesztő állításokat fogalmazott meg az ózdi rapperrel szemben, mint például százmilliós állami juttatások a Csurran, cseppen után, vagy éppen diplomata útlevél.
Tovább olvasomA szolnoki az ország legdrágább temetője?
Az Agóra egyesület odaszólt Lits Lászlónak, aki a közgyűlésen olyat mondott, ami szerintük egyáltalán nem állja meg a helyét. Pedig meg lenne a lehetőség jelentősen csökkenteni a költségeket.
Tovább olvasomA szolnoki fideszes képviselő szerint ez az útszakasz kész van… a reakciók miatt azonban változott a vélemény
A hétvégén Rehó János tudatta a szolnoki lakossággal, hogy elkészült egy fontos munkálat a körzetében és erről képet is posztolt. A reakciók azonban meggyőzték, hogy gyorsan korlátozza a hozzászólásokat.
Tovább olvasomMi történik a NER romjain? Semjén után Szentkirályi Alexandrának szólt be a Fidesz-KDNP képviselője
Vannak, akik bizony a Fideszen belül is komolyan megkérdőjelezik, hogy nem kellene-e levonni a következtetést azoknak, akik a legfőbb okozói voltak ennek a történelmi vereségnek, amit a Tisza Párt szavazói mértek a leköszönő kormánypártra. Sokadik eset vasárnap este óta, hogy a NER korábbi tagjai egymásnak ugranak, omlik a kártyavár.
Tovább olvasomA „furcsa” fellépéssel jelentkező Vastag Tamás az internet új sztárja (videóval)
Húsvét ide, húsvét oda, a jelenlevők szerint a többi program rendben volt, de amilyen állapotban a művész megérkezett Mezőkövesdre és amilyen produkcióval jelentkezett, az bizony kritikán aluli volt. A helyiek szerint az illuminált állapot hozta ezt elő, ám az interneten gyorsan népszerű lett az erről készült (több) videó.
Tovább olvasom„Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet” – Berkó Attila politikai performansza a Széchenyi lakótelepen
Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen Berkó Attila főispán virágpalántákat osztogatott a lakóknak. Az akciót a Fidesz-KDNP helyi politikusaival, Tasnádi Zoltánnal és Rehó Jánossal közösen szervezték.
Tovább olvasom