Öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei település általános iskolásai kapcsolódnak be a PET Kupa Egyesület legújabb környezeti nevelési kezdeményezésébe. A több mint százmillió forintos, vissza nem térítendő európai uniós és hazai társfinanszírozással megvalósuló „Összekapcsol a folyó” elnevezésű projekt által a diákok mélyrehatóan ismerhetik meg a folyóvízi ökoszisztémákat, a hulladékszennyezés következményeit, valamint a megelőzés és az újrahasznosítás gyakorlati módszereit.
Tovább olvasomCímke: környezetvédelem
Öt szolnoki városrészben mérnék, milyen levegőt lélegeznek a lakók
Új mérőállomásokkal vizsgálnák Szolnok levegőjét: az év végéig tervezett telepítések Tallinnt, Szandaszőlőst, Pletykafalut, a déli és a Széchenyi városrészt is érinthetik. A berendezések adataiból pontosabban látszhat majd, hol és milyen mértékű a légszennyezés.
Tovább olvasomParkoló már van, minierdő még nincs – így áll a sokat vitatott szolnoki beruházás
Autók már állnak a Fiumei úti új parkolóban, amelynek kialakítása korábban komoly vitát váltott ki Szolnokon. A fejlesztéshez azonban egy japán mintára létrehozott kiserdőt is ígértek. A parkoló egy részét már használják, az új növények viszont egyelőre hiányoznak.
Tovább olvasomAkár 150 ezer forintba is kerülhet, ha valaki az utcán hagyja a sittet Martfűn
Egy lakásfelújítás után nem elég megszabadulni a törmeléktől, azt megfelelő helyre is kell vinni. Martfű önkormányzata külön figyelmeztetett arra, milyen következménye lehet a szabálytalan hulladéklerakásnak.
Tovább olvasomOkos közlekedési hálózat Szolnokon, zöld bemutatóház Karcagon
Nyolc év után hivatalosan is véget ért a hazai levegőminőség javítását célzó, ötmilliárd forintos költségvetésű LIFE IP HungAIRy projekt. A tíz kiválasztott magyarországi település között Szolnok és Karcag is aktív helyszíne volt a környezetvédelmi programnak, amelyben helyi ökomenedzserek munkájával, mérési hálózatok bővítésével és lakossági szemléletformálással küzdöttek a szálló por és az egyéb káros kibocsátások visszaszorításáért.
Tovább olvasomKellemeset a hasznossal – hamarosan Szolnokon is tehetünk a környezetért
Szemétszedési akciót szerveznek a Szolnoki Cukorgyári lakótelep környezetének megtisztítására. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők közösen tegyenek a környék tisztább, élhetőbb környezetéért.
Tovább olvasomAki kérdez, az gyanús, aki kételkedik, az fejlődésellenes – hol csúszott félre a szolnoki elektrolitgyár körüli kommunikáció?
Jócskán azelőtt, hogy márciusban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalay Ferenc miniszteri biztossal és Kállai Máriával, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével az oldalán bejelentette, hogy a KunlunChem nevű kínai vállalat Szolnokon, összesen százmillió eurós befektetés keretében tervez létrehozni egy akkumulátoripari gyárat, közszájon forgott a megyeszékhelyen, hogy valami készül. Valami nagy. Hivatalos információkat aligha szerezhettek a helyi sajtó képviselői és az érdeklődő civilek, a Szol24 mindösszesen annyit tudott meg Györfi Mihály polgármestertől idén februárban, hogy „akkumulátorgyár biztosan nem érkezik.” A többi már történelem. Hosszú hónapok politikai kavarásai, ellentmondói információi és a…
Tovább olvasomHivatalos: nem épül meg a kínai vállalat üzeme Szolnok és Abony között
Hivatalosan is bejelentette a kínai KunlunChem, hogy eláll a Szolnok és Abony határába tervezett beruházásától, és nem építi meg az elektrolitgyártó üzemét a térségben. A vállalat közleménye szerint tiszteletben tartják a helyi lakosság és a város döntését, ezzel pedig lezárult a térség elmúlt éveinek egyik leghevesebb közéleti és környezetvédelmi vitája.
Tovább olvasomMég lehet csatlakozni az ország legnagyobb szemétszedéséhez
Változtattak az őszi TeSzedd! jelentkezési határidején, így azok is bekapcsolódhatnak a szervezésbe, akik eddig halogatták a regisztrációt. A részvétel előtt azonban érdemes megnézni a feltételeket, mert az eldobott hulladékok egy részét a gyűjtés során is a helyszínen kell hagyni.
Tovább olvasomZsákok, kesztyűk és hulladékszállítás: szolnoki koordinációval indul az őszi TeSzedd!
Október 12. és 18. között rendezik meg az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékgyűjtési kampányt, az országos lebonyolításában pedig kiemelt feladat jut a szolnoki szakembereknek is. Az NHSZ Zounok Zrt. a MOHU-val partnerségben látja el a nagyszabású környezetvédelmi akció logisztikai hátterét, beleértve az eszközök eljuttatását és a begyűjtött szemét kezelését.
Tovább olvasom