Jelentős technológiai előrelépés történt a Jászság egészségügyi ellátásában, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban átadták a legmodernebb orvostechnikai elvárásoknak is megfelelő, mesterséges intelligenciával támogatott CT-berendezést. A több mint 420 millió forint értékű fejlesztés a betegek biztonságát és a vizsgálatok sebességét is növeli a tervek szerint.
Tovább olvasomCímke: kórház
Titkosították: a megszerzett dokumentum szerint a Fidesz a választások után azonnal kórházakat és rendelőket zárna be
A frissen kiszivárgott, ám korábban titkosított, Pintér Sándor által megrendelt tervezet szerint a Fidesz 38 kórházat és számtalan rendelőintézetet zárt volna be a következő időszakban. A dokumentum hitelességét az EMMI több forrása is egyértelműen megerősítette. Vajon az Orbán-kormány miért hallgatta el ezt a tervezetet a választók elől?
Tovább olvasomBajba került a Hetényi Géza Kórház egyik osztálya, a polgármester gyors segítséget ígért
A szolnoki kórház egyik osztályának azonnali segítségre van szüksége, Györfi Mihály már meg is ígérte, hogy a városvezetés lehető legrövidebb időn belül megoldja a problémát. Fellélegezhet a gyermekpszichiátriai osztály.
Tovább olvasomÚjra működik a belgyógyászati ellátás a hírhedt mezőtúri kórházban
A hírek szerint január 5-től újraindult az aktív belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben, így a város és környékének lakói végre ismét helyben vehetik igénybe a szolgáltatást. Az intézmény szakosztálya néhány hónapos kényszerű szünet után állt vissza a korábbi működési rendbe, ezzel most megszűnt a betegek Szolnokra történő átirányítása.
Tovább olvasomGyász: elhunyt a ceglédi kórház közkedvelt nővére
A Toldy Ferenc Kórház munkatársai mély gyászba borultak, hosszú éveken keresztül volt Terike a közösség biztos pontja.
Tovább olvasomGyermekvédelmi botrány, hulladék, elektrolit: a legfontosabb ügyek, amelyeket tavaly bemutattunk
Bármit is csinál az ember, ha vége egy esztendőnek, érdemes némi számvetést készíteni az elmúlt 365 nap legfontosabb eseményeiről, történéseiről. 2025 sokunk számára egy nehéz év volt, és azt sem mondhatjuk, hogy a közélet olyan sok szép és kellemes pillanattal lepett volna meg minket. Ennek ellenére kötelességünknek tartjuk, hogy kendőzetlenül mutassuk meg azt is, ami nem ad okot olyan nagy örömre – azaz a valóságot. Kiválasztottunk öt olyan témát és vele együtt cikket, amelyek jelentősége túlmutat hírportálunkon, de talán mégis sikerült hozzátennünk ahhoz, hogy a megérdemelt figyelmet és reflektorfényt kapják.
Tovább olvasomMostantól imaterem segíti a lelki gyógyulást a jászberényi kórházban
A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház 300 éves történetében először nyitott saját, felszentelt ökumenikus imatermet az intézmény falain belül. A vezetőség szerint a lépés a gyógyítás komplexitását, a testi mellett a lelki gondozás szükségességét is jelzi, ám a folyamatosan szivárgó orvos- és szakemberhiányra utaló hírek fényében egyes vélemények szerint a problémák megoldásában ezek szerint már az égi segítségre is szükség van.
Tovább olvasomAz ígéretek szerint újraindul a belgyógyászat a mezőtúri kórházban
Január 5-től várhatóan ismét működhet majd a belgyógyászati osztály a mezőtúri kórházban – jelentette be közösségi oldalán Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő. A város korábbi polgármestere arról is beszámolt, hogy 250 millió forintos állami támogatás érkezik az intézményhez, ám a részletek egyelőre nem ismertek.
Tovább olvasomBotrányos: két férfi fosztogatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kórház betegeit
Felháborító és különös lopási ügy borzolta a kedélyeket a jászberényi kórházban, ahol két férfit fogtak el a hatóságok. Bár sajnos nem egyedi eset.
Tovább olvasomÁtvette a Hetényi az MR-szolgáltatásokat, de most elromlott az eszköz
Egy olvasónk beszámolója szerint technikai problémák akadályozzák az MR-vizsgálatokat a szolnoki Hetényi Géza Kórházban, akinek édesanyja múlt hétre előjegyzett időpontját az utolsó pillanatban mondták le arra hivatkozva, hogy a gép elromlott. Megkeresésünkre az előjegyzési telefonszámon megerősítették, hogy leállt az eszköz, mindezt úgy, hogy november 1-től a korábbi szolgáltató helyett bejelentették, a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet biztosítja a CT/MR diagnosztikai szolgáltatásokat az intézetben.
Tovább olvasom