Ha a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) legfrissebb kibocsátott adatai alapján két szóban szeretnénk összegezni a szeptemberi hónapot, azt mondhatnánk, meleg és száraz volt. Néhány aggodalomra adó információt is megosztottak: a Kötivízig másfél megyényi működési területére lebontva átlagban 27,7 mm csapadék hullott, ami 16,9 mm-rel kevesebb a sokéves szeptemberi átlagnál.
Tovább olvasomCímke: kisújszállás
Több ezer palacsinta készült a kisújszállási Alexért, közel 900 ezer forint jött össze
Jótékony palacsintasütéssel segítette a kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Középiskola egy sérült kisfiú gyógyulását elősegítő műtét lehetőségét. Több százezer forinttal gyarapították a gyógyításra szánt számla összegét.
Tovább olvasomHalálos baleset volt Kisújszállás közelében
Halálos volt az a baleset, amiről lapunk korábban már beszámolt. Egy ember vesztette életet, kizuhant a fák közé csapódó járműből.
Tovább olvasomKét száz éven felüli időst köszöntöttek a megye két városában, egyikük az ország legidősebb horgásza
Száz éven felüli időseket köszöntöttek a napokban megyénk két városában, mégpedig kettőt is, ráadásul egy napon.
Tovább olvasomBaleset Túrkeve és Kisújszállás között
Vasárnap este a 4202-es úton történt a csattanás.
Tovább olvasomKigyulladt és hektárnyi területen égett a tarló Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Éjfél környékén ijesztő látvány tárult az arra járók elé, lángra kapott a száraz tarló és egyre csak terjedt a tűz Kisújszállás mellett.
Tovább olvasomHalálos balesettel indult a reggel a kisújszállási elkerülőn
Közúti balesethez riasztották a kisújszállási tűzoltókat és a rendőröket ma reggel. A 4-es főút kisújszállási elkerülőn történt balesetben egy ember meghalt, egy embert pedig a tűzoltók mentettek ki a kocsiból súlyos életveszélyes állapotban.
Tovább olvasomHárom cicát mentettek meg az éhenhalástól Kenderesen a kisújszállási tűzoltók
Egy lakatlannak tűnő ingatlan utcai ablakában vették észre a három legyengült, éhes cicát járókelők Kenderesen. Az állatok már régóta étlen-szomjan lehettek a házban. A Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság tűzoltói az ingatlan ajtaját kinyitva bejutottak az épületbe. Vettek ételt és adtak vizet a legyengült állatoknak. A kiérkező rendőrök értesítették a város jegyzőjét és az állatvédelmi hatóságot. Minden bizonnyal ezzel a cicáknak véget ért a rémálom és hamarosan jobb körülmények közé kerülnek. Forrás: Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság Facebook
Tovább olvasomFelborult egy Mercedes a 4-es főúton
A szerencsétlen borulás a kisújszállási elkerülőszakaszon történt, az autó két utasa ki tudott szállni a gépjárműből.
Tovább olvasomFél évszázados a Hortobágyi Nemzeti Park, Kisújszálláson interaktív kiállítás nyílt
Ez érdeklődők még másfél héten át látogathatják a kiállítást, amelyhez előzetes bejelentkezés szükséges.
Tovább olvasom