Hihetetlen: sikerként igyekszik eladni miniszterünk, hogy újabb 230 milliárdos kínai hitellel “gazdagodtunk”

Nagy Márton eddigi ténykedése nemzetgazdasági miniszterként távol áll attól, hogy sikeresnek nevezhessük. Most újabb adósságba verik éppen Magyarországot egy 230 milliárdos kínai hitellel és mindezt sikerként igyekszik tálalni a miniszter.

Tovább olvasom

Szolnok is erre készüljön? A CATL akkugyár tucatszámra küldi el dolgozóit, helyükre kínaiak érkeznek

A kirúgott munkásoknak azt mondták, hogy a jelenlegi piaci helyzetben kínai szakemberekre van szükség. Erre számíthatunk az összes, távol-keleti tulajdonban levő gyártóüzemnél, különösen az akkugyáraknál? Szép jövőkép.

Tovább olvasom

Továbbra is komoly az ellenállás a szolnoki elektrolitgyár ellen, rengeteg az aggály

A tiltakozók szerint a Szolnok TV beszámolójából seregnyi fontos kérdésre nem kaptak választ, sőt, külön zavarja őket, hogy elég egyoldalúnak tartják a rövid kisfilmet, ami ráadásul erősen vágott verzióra sikeredett. Tovább folytatják a tiltakozást a gyár idetelepítése ellen, mivel szerintük bőven van okunk aggódni.

Tovább olvasom

Nagyon furcsa “civil egyeztetés” lenne csütörtökön az elektrolit gyárról, kaotikus a helyzet

Ez önmagában kissé botrányos, ahogy ezt a nagy horderejű ügyet kezelik fentről. Most viszont a tiltakozókban embereikre találtak a kínai beruházó képviselői. Szerintük egy széleskörű társadalmi egyeztetés a legkevésbé sem így nézne ki, azt kérik, mindenki bojkottálja, mert ez nem így működik.

Tovább olvasom

A Jászkunságban is terjed a zaklató kínai nyelvű telefonhívás – önt is keresték már?

A különös hívás egyik érdekessége, hogy hívó félként egy magyarországi mobilszámot tüntet fel, mégis egy kínai női géphang beszél valami érthetetlenséget nekünk. Egyre többen futnak bele ebbe a megmagyarázhatatlan dologba, de ha velünk történik és már felvettük, lehetőleg gyorsan tegyük le, ezek csalók.

Tovább olvasom

Újabb szelet érkezik Kínából a Jászkunságba, Pócs János nagy sikerként könyveli el

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei fideszes képviselő még munkalátogatásra is kiutazott Kínába, a gyár jövőre már meg is kezdené a termelést megyénkben, egészen pontosan Jászfényszarun, amit Pócs János hatalmas sikernek tart.

Tovább olvasom

Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a kínai tulajdonban levő Tisza Szálló hamarosan újra kinyitna

Eredetileg azt ígérték, hogy május 31-én újranyit ez a patinás szálló és a hozzá kapcsolódó gyógyfürdő. Most viszont inkább úgy tűnik, hogy egyszerűen igyekeznek teljes csendben maradni a dologról, hátha a többség már elfelejtette. A jelek inkább arra mutatnak, hogy semmilyen újranyitás nem lesz itt a közeljövőben.

Tovább olvasom