Probléma az előválasztás során Jászapátiban

Homokszem került a gépezetbe valahol, mentek volna többen is szavazni a településen, csak éppen nem volt hova. Nem mindenhol sikerült megszervezni gördülékenyen az ellenzéki előválasztást, Jászapátiban hiába mentek szavazni az előzetesen kijelölt és meghirdetett szavazópontra a választók, ott nem tudták, hogy náluk választás van, és elhajtották őket. A kisebb településeken többnyire nem lehet személyesen szavazni az ellenzéki előválasztáson, de Jászapátiban volt szavazópont az első, és van a vasárnap kezdődő második fordulóban is. Elvileg, gyakorlatilag ugyanis azt tapasztalhatták a kijelölt MSZP-irodához az oda érkező választani akarók, hogy az iroda zárva, és…

Tovább olvasom

Története egyik legkomolyabb leállását szenvedi el a Facebook, hosszú órák után sem nyikkant meg, a cég belső üzenetküldője is elszállt

Egyik pillanatról a másikra hétfő délután hat órakor lehalt a Facebook és a cég összes platformja, ez még a 2019-es márciusi leállásnál is nagyobb gondot okoz. Ennyire Facebook-függővé vált volna a világ? A The New York Times információi szerint leállt a dolgozók kommunikációs platformja. Története egyik legkomolyabb leállását szenvedi el épp a Facebook. Ahogy arról korábban beszámoltunk, magyar idő szerint 18 óra magasságában a közösségi oldal mellett leállt a Messenger, a WhatsApp és az Instagram is. Bár a Facebook nem sokkal később jelezte, már dolgoznak a hiba elhárításán, könnyen lehet, hogy…

Tovább olvasom