Sejtettük, gondoltuk és persze tudtuk is, de a Fidesz 31. kongresszusának lezárultával, végre teljesen hivatalossá is vált, hogy Szolnok és térsége választókerületében Dr. Berkó Attila váltja Kállai Máriát a kormánypárt országgyűlési képviselőjelöltjeként. A leköszönő képviselő szűkszavúan, közösségi oldalán jelentette be az utódlást, hangsúlyozva, hogy tapasztalatával a továbbiakban is segíti a közösség munkáját.
Tovább olvasomCímke: fidesz
Orbánék a választás után elköszönnek a megyei propagandalapoktól?
Panyi Szabolcs újságíró bennfentes piaci forrásokra hivatkozva arról ír legfrissebb elemzésében, hogy a tavaszi választásokat követően a kormányzat jelentős ésszerűsítést tervez médiaportfóliójában. Mindez azt jelenti, az előrejelzések szerint a hatékonyságukat vesztett és költséges nyomtatott kiadványok, köztük a megyei napilapok és a Bors bulvárlap – fizikai formátuma megszűnhet, miközben a politikai és pénzügyi súlypont a digitális platformokra helyeződik át.
Tovább olvasomMagyar Péter: Tegnap este üvöltözésbe hajló balhé volt a Fidesz kampánystábjában
Tegnap tartotta kongresszusát a Fidesz, amelyen bejelentették a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a városba invitálta Donald Trumpot és lerántották a leplet a kormánypártok legújabb szlogenjéről is, amivel kapcsolatban egy hatalmas amatőr hibát követtek el.
Tovább olvasomHivatalos: íme a Fidesz képviselőjelöltjei a 2026-os országgyűlési választásra Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Csak az egyes körzetben történt csere, Kállai Máriának már nem szavazott bizalmat Orbán Viktor, lecserélte a szolnoki képviselőnőt. Lezajlott a Fidesz kongresszusa.
Tovább olvasomEzúttal a havazás miatt támadták Jászapáti polgármesterét… csak a szerződéseket még az előző városvezetés mondta fel
Semmi meglepő nincs abban, ami történik, bő másfél éve már, hogy Illés Gergő le merészelte győzni az önkormányzati választáson ifjabb Pócs Jánost, azóta a független polgármesternek nincs nyugta, folyamatosan célkeresztben van. De remekül tűri, most is elég frappánsan válaszolt vissza támadóinak, hólapátolás közben.
Tovább olvasomLassan 10 hónapja, hogy felrobbant a civil kormánytisztviselő hölgy kezében a gránát… felelős azonban még most sincs
Az újdörögdi gránátbaleset egészen döbbenetes és példátlan Magyarország történetében, továbbra sem világos, hogyan kerülhetett egyáltalán éles gránát egy fiatal, civil nő kezébe, ami utána fel is robbant. A hölgy mindkét kezét elvesztette az esetnél. Felelős? Továbbra sincs.
Tovább olvasomRemek hete volt Pócs Jánosnak, két jászsági településen is hatalmas ígérettel jelentkezett, csak…
A jászsági fideszes képviselő először hatalmas örömmel bejelentette, hogy Jászfelsőszentgyörgyön nagy beruházás valósul meg idén, amit állítólag novemberre be is fejeznek (mintha a választás előbb lenne). Aztán Jászárokszállás következett, ám figyelmeztették arra, hogy amit most (újra) megígért, az több ciklus óta beváltatlan, folyamatos fideszes ígéret.
Tovább olvasomNincs meglepetés: szinte minden politikai párt kampányként használja a téli időjárást és a hólapátolást
Ahogy a 2024-es árvízi probléma fennállásakor, most a (legalábbis az utóbbi évekhez képest) rendkívül hóhelyzetben is azt látjuk, hogy fideszes, tiszás és DK-s politikusok is véletlenül mindig fényképezők kereszttüzében lapátolják a havat és szidják egymást, valamint tesznek felelőssé valakit a másik oldalról.
Tovább olvasomPócs János pert veszített Ruszin-Szendi Romulusszal szemben – nem vélemény volt, hanem jogsértés a fideszes képviselőtől
Ruszin-Szendi szerint ez az a pont, ahol a tartalom megszűnik, és a mocsok önálló életre kel. A Tisza egyik vezéralakja szerint Pócs János épp ide érkezett meg – ez az ő szintje. A Jászság fideszes képviselője kénytelen sérelemdíjat fizetni és bocsánatkérést közzétenni.
Tovább olvasomAz MSZP szerint van békepárti baloldal
„Nem igaz, hogy ma nincs olyan baloldal Magyarországon, amely a békét és a nemzeti érdeket képviselné” – közölte a Magyar Szocialista Párt, reagálva a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatójára. A párt szerint a kormányfő kijelentései nem a valóságot tükrözik, ellenben egy tudatos kampányelem részei, célja pedig a politikai ellenfelek kiszorítása a közbeszédből.
Tovább olvasom