Egy motorost elgázoltak, illetve két személygépkocsi ütközött egymással, a két baleset egymástól alig néhány kilométerre történt. Szerencsére egyik sem lett halálos kimenetelű.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Magán víztározó épült uniós támogatásból a Zagyva mellett – rengeteg a kérdőjel
Júliusban még csak épült “valami”, most szeptemberre már el is készült a Zagyva folyó vízét felhasználó magán víztározó. Rengeteg a kérdés, hogy az egymilliárdos uniós pénzből épített létesítményt pontosan kik és mire használhatják.
Tovább olvasomEredményes és előremutató volt a Pletykafalu közbiztonságáért rendezett lakossági fórum
Sok egyéb folyomány között talán a legfontosabb, hogy a rendőrségtől kapott gépjárművet a városrész közbiztonságának javítása érdekében használhatja a helyi polgárőrség.
Tovább olvasomLebilincselő: Szalay Ferenc együtt nézte a honvédelmi miniszterrel a szolnoki katonai bemutatót
Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Szalay Ferenc együtt múlatta az időt megyeszékhelyünkön. A tavaly leváltott polgármester szerint Szolnok mindig is a Magyar Honvédség legszilárdabb bástyája volt.
Tovább olvasomDefektet kapott és kigyulladt egy kamion kereke az M4-esen Szolnok felé
A szerencsétlen baleset Cegléd és Abony között következett be, szerencsére személyi sérülés nélkül. A forgalomra viszont negatív hatással volt.
Tovább olvasomTakács Péter háziorvosokat lenéző nyilatkozata miatt tiltakozik az Orvosi Kamara
Az államtitkár úgy beszólt a magyar háziorvosoknak, hogy a fal adta a másikat. Megjegyzését a kamara nem is hagyta szó nélkül, mivel elképesztően lenéző megjegyzést tett az egészségügyért felelős államtitkár.
Tovább olvasomEgy átlagos autós véleménye a hatalmas szolnoki dugókról
Mottó: a kivert biztosíték. Amikor teljesen természetes, hogy egy háromkilométeres szakaszt fél óra alatt teszünk meg gépkocsival. Szolnokon ez mindennapos, de beletörődni talán nem kellene. Tényleg nincs mit tenni?
Tovább olvasomElkaszálták a kezdeményezést: nem lehet Szolnokon népszavazás az elektrolitgyárról
Györfi Mihály már hónapokkal ezelőtt népszavazást kezdeményezett a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárral kapcsolatosan. A felülvizsgálat is elkaszálta, így a helyi lakosok és a városvezetés számára nagyjából bezárultak a jogi lehetőségek a gyár ügyében.
Tovább olvasomAz első jogerős magyar devizahiteles-ítélet: a károsult visszakapja a pénzét!
Hatalmas mérföldkő lehet ez a magyarországi devizahiteles botrány történetében, a bíróság jogerősen a károsult javára döntött, ez precedens értékű ítélet lehet.
Tovább olvasomSzámítottunk rá? Hiába tiltott, a Fidesz egy kis trükkel megoldotta, hogy továbbra is politikai reklámjait nézhessük a neten
Akár szeretnénk, akár nem. Ha tiltott a politikai hirdetés, akkor simán csak nem szabad bevallani, hogy az, helyezzük el másik kategóriában és aki a pénzt fizeti a hirdetésekért, az pedig legyen egy lengyel cég. Sakk-matt?
Tovább olvasom