A fiatal férfi kilencmilliós kárt okozott a vasúttársaságnak. Hihetetlen, de összesen huszonkét alkalommal sikerült véghezvinnie bűncselekményeit, mire lebukott. Egy fiatalkorú társa is segített neki a fosztogatásban.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Sorra alakulnak a roma Tisza-szigetek, még többen vállalják a cigányságból ellenzéki szerepüket – videó
A vidéki, leginkább az igazán kis települések cigánysága eddig a Fidesz egyik legkomolyabb szavazóbázisának számított, de úgy tűnik, már itt is látványosan fordul a kocka. A nagyvárosok döntő többségében, illetve a fővárosban pedig már régen át is fordult.
Tovább olvasomSúlyosan bántalmazott két nőt is egy karcagi férfi, akinek elvitték korábban az ékszereit
Az ékszerek milliós értéket képviselnek. Egy férfi először a feltételezett ékszertolvajt bántalmazta kézzel és egy óriási machetével. Később saját barátnőjén vett elégtételt, akit még súlyosabban megvert, azzal az indokkal, hogy nem tájékoztatta azonnal, hogy eltűntek az ékszerek. Elképesztő brutalitás két nő ellen is.
Tovább olvasomÚj csúcs: Majka vasárnapi írása lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar FB-bejegyzése
A kormánykritikus rapper az utóbbi napokban még látványosabban szembekerült a Fidesszel és a kormánnyal, ezért azok éles kritikájára még élesebben és egyértelműbben válaszolt vissza. Ez a poszt teljesen be is robbant a közösségi médiában.
Tovább olvasomMegújult az egyik szolnoki útszakasz, több másik helyen pedig kátyúzással javítgatnak
Nem lehetett már halogatni a Kaán Károly út ezen szakaszának teljes felújítását, most végre birtokba vehettük.
Tovább olvasomHihetetlen: sikerként igyekszik eladni miniszterünk, hogy újabb 230 milliárdos kínai hitellel “gazdagodtunk”
Nagy Márton eddigi ténykedése nemzetgazdasági miniszterként távol áll attól, hogy sikeresnek nevezhessük. Most újabb adósságba verik éppen Magyarországot egy 230 milliárdos kínai hitellel és mindezt sikerként igyekszik tálalni a miniszter.
Tovább olvasomEnnél gyorsabban le sem bukhattak volna a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tolvajok
A tiszavárkonyi esetnél a cselekmény elkövetése közben érték tetten a párost, már elvinni sem tudták a zsákmányt.
Tovább olvasomPócs János továbbra is képtelen leszakadni Magyar Péterről, most éppen ajándékot vitt a házához
Ez a videó legalább szelídebbre sikerült, mint a disznópörzsölős, amin Ruszin-Szendi Romulusznak üzent a jászsági fideszes képviselő. Feltűnő, hogy bár folyamatosan azt kommunikálja a Fidesz, hogy vezetnek a Tisza előtt, mégis minden politikusuk Magyar Péter befeketítésével foglalkozik. Pócs János sem kivétel.
Tovább olvasomNemcsak lemondta a válogatottságot a Szolnoki Olaj kosarasa, de közben Oroszországban kötött ki
Egy hete mondta le a válogatottságot a Szolnok 24 éves (volt) kosarasa, de döntését nem indokolta meg. Most az is kiderült, hogy a Novgorodhoz igazol.
Tovább olvasomRemeknek ígérkező zenei élményt kapunk Szolnokon, augusztus elején
Augusztus második péntekjének kora estéje érdekes élményt tartogat számunkra.
Tovább olvasom