A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a hálapénz visszaszorítására indított kampányt, közölték a fővárosban megtartott pénteki, azaz mai sajtótájékoztatójukon. A közösségi médiában és a Magyarországon elérhető televíziós csatornákon fog futni huszonegy ezzel kapcsolatos kisfilm, természetesen példaként a Szolnok megyei kardiológus esetét említették.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
A jeges Tiszában és a boldogságban fognak úszni szombaton Tiszafüreden
Jeges Tisza, félmeztelen, rohangáló emberek, vicces jelmezek, aztán szauna: ez nem lehet más, mint a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő jeges fürdés Tiszafüreden. Idén január 6-án szombaton, azaz holnap csobbanhatnak a Tisza megáldása, a balesetvédelmi oktatás és egy kis csoportos bemelegítés után a résztvevők.
Tovább olvasomIdén is lesz nemzetközi sakkverseny Szolnokon
A tavaly nyáron nagy sikerrel megrendezett Szolnok Agóra Open után idén sem kell aggódniuk a sakk szerelmeseinek, már ami a hivatalos megmérettetést és versenyt illeti. Márciusban ismét hagyományteremtő sakkversenyre hívják az érdeklődőket az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
Tovább olvasomMegdöbbentő Szolnok megyei adatok a betöltetlen háziorvosi körzetek helyzetéről
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai és nyilvántartása alapján írt összefoglaló cikket a Pénzcentrum, természetesen beigazolva az általános tapasztalatainkat Jász-Nagykun-Szolnok megyében és szerte az országban: a betöltetlen háziorvosi praxisok száma folyamatosan emelkedik, egy szakértő szerint „időzített” bombán ülünk. Szolnok megyében sem rózsás a helyzet.
Tovább olvasomIdén 40 éve város Tiszafüred, egész évben programokkal készülnek
2024-ben lett négy évtizede, hogy Tiszafüredet várossá minősítették, ezt pedig egész évben különböző fejlesztésekkel és programokkal kívánja megünnepelni a városvezetés. A belváros felújítása mellett a településnek három új turisztikai attrakciója is lesz.
Tovább olvasomMegvan, mikortól kezdődik a karácsonyfák begyűjtése Szolnokon
Január 8-án, azaz jövő hét hétfőn kezdődik a lebontott karácsonyfák begyűjtése Szolnokon az NHSZ által. Valóban itt az idő, ahogy az kiemelt képünkön látszik, máris elkezdődött az ilyenkor szokásos karácsonyfahajigáló verseny.
Tovább olvasomA Fidesz súlyos vereséget szenvedett jászberényi polgármesterjelöltje lett a kórház igazgatója
A Szolnoki MÁV Kórház és a jászberényi kórház vezetője is a menesztettek listáján – írtuk december közepén, amikor Pintér Sándor belügyminiszter számos kórházigazgatót menesztett hónap végi határidővel. Jászberényben máris megtalálták a 2021-ben másodjára kinevezett Dr. Csiki Zoltán utódját, aki a tavaly januári időközi választáson Fidesz-független színekben polgármesterjelöltként induló Dr. Besenyi Orsolya lett.
Tovább olvasomSzolnok megye megsínyli a vasútvonalak bezárását, de országosan is borzalmas a helyzet
A Szol24-en már több alkalommal foglalkoztunk a lesújtó hírrel, nevezetesen azzal, hogy tavaly augusztus elsejétől tíz, köztük több Jász-Nagykun-Szolnok megyei érintettségű vasútvonal személyszállítását állította le a MÁV. A Telex most részletesen elemezte a fájdalmas igazságot.
Tovább olvasomNem tette zsebre Szalay Ferenc polgármester, amit egy szolnoki lakostól kapott szilveszterkor
Éppen a szolnoki szilveszteri programot promotálta közösségi oldalán Szalay Ferenc polgármester néhány nappal ezelőtt, amikor egy határozott és teljesen jogos kritikával szembesítette egy helyi lakos.
Tovább olvasomBrutális, hogy milyen mélységben szennyezett a talaj Törökszentmiklóson
Természetesen semmi nem úgy alakul, ahogy előzetesen tervezik: már meg kellett volna indulnia az ártalmatlanítási munkálatoknak, még mindig csak a kivitelezés közbeszerzési eljárása zajlik. Az év első felében kezdődhet el a törökszentmiklósi Vegytek-telep kármentesítése, ahol minimum 26-28(!) méter mélyen szennyezett a talaj.
Tovább olvasom