Megvan, mikortól kezdődik a karácsonyfák begyűjtése Szolnokon

Megosztás

Január 8-án, azaz jövő hét hétfőn kezdődik a lebontott karácsonyfák begyűjtése Szolnokon az NHSZ által. Valóban itt az idő, ahogy az kiemelt képünkön látszik, máris elkezdődött az ilyenkor szokásos karácsonyfahajigáló verseny.

Néhány nappal ezelőtt, ahogy a megyeszékhelyen is egyre látványosabb lett a kidobott karácsonyfák képe, emailt írtunk a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. szolnoki munkatársainak arról érdeklődve, hogy idén milyen formában és mikortól tervezik az ünnepek után kihelyezésre kerülő fenyőket összegyűjteni.

Bár hivatalos választ nem kaptunk, a közösségi oldalukon megjelent a várt dátum, január 8-a. A posztban azt ígérik, járataik január végéig folyamatosan szállítják majd el a kihelyezett fákat.

„Kérjük a lakosságot, hogy minden díszt távolítsanak el, mert így biztosítható, hogy a fákat megfelelő módon tudjuk a komposztálóban hasznosítani Kérjük, hogy a kukák mellé, de mindenképpen jól megközelíthető helyre helyezzék ki a lakosok a fákat” – írják.

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a karácsonyfa kidobásának környezeti hatásai vannak, és keressünk olyan lehetőségeket, amelyek csökkentik ezeket a hatásokat. Az ökológiai szemléletű gondolkodás és a fenntartható megoldások támogatása hozzájárulhat a környezetvédelemhez, ebben is segít a szervezett gyűjtés.

Kapcsolódó cikkek