A Telex cikke egy minden eddiginél kiterjedtebb, közel 1200 oldalból álló árnyékhálózatot azonosított, ezeknek a fiókoknak pedig az egyetlen feladata a kormánypárti üzenetek mesterséges felhangosítása. A rendszer a közösségi média alapmechanizmusait kijátszva hiteti el a Facebookkal, hogy a fideszes politikusok posztjai iránt kiemelkedő a társadalmi érdeklődés.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Rács mögött tartott énekesmadarak Törökszentmiklóson
Több mint félmillió forintos természetvédelmi kárt okozott az a törökszentmiklósi férfi, aki védett madarakat ejtett fogságba, hogy azután kereskedjen velük. A Tiszai Vízirendészet és a Hortobágyi Nemzeti Park közös razziája élő és preparált madarak, valamint a befogásukhoz használt kegyetlen eszközök is előkerültek.
Tovább olvasomBerkó Attila tervezett szabadságát tölti a kampány ideje alatt
Tavaly karácsony előtt lett hivatalos, hogy dr. Berkó Attila főispán indul a szolnoki választókörzetben a Tisza Párt színeiben politizáló Rost Andrea ellenfeleként. Bár más ügyben kérdeztük volna a jelöltet, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Szol24-nek elküldött válaszából legalább az kiderült, hogy tájékoztatásuk szerint a főispán jelenleg szabadságát tölti a kampány ideje alatt.
Tovább olvasomKözépkori kikötőt találtak Rákóczifalvánál
A folyó alacsony vízállása egyedülálló történelmi emléket tárt fel Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Rákóczifalva határában egy egykori középkori révkikötő tartócölöpjeit azonosították a szakemberek. A leletegyüttes azért is bír kiemelkedő jelentőséggel, mert a korabeli folyami átkelőhelyekről csak ritkán maradnak fenn ilyen kézzelfogható bizonyítékok.
Tovább olvasomEmelkedik a nők aránya az európai kormányokban – persze nem Magyarországon
Bár az Európai Unió egésze a fejlődés útjára lépett, a nemzeti kormányok összetétele továbbra is vegyes képet mutat. Míg Finnországban és Svédországban már természetes a nemek közötti egyensúly, több tagállamban, köztük Magyarországon is, még mindig várat magára az áttörés az esélyegyenlőség terén.
Tovább olvasomVáratlan szolnoki fordulat Hankó Balázs székelyföldi turnéján
Bár Hankó Balázs székelyföldi körútját a kultúra és az innováció ünnepének szánták, a gondosan felépített koreográfiát egy váratlan hallgatói kérdés döntötte romba. A csíkszeredai Sapientia egyetemen egy diák élő adásban szembesítette a minisztert azzal a gyakorlattal, amely során erdélyi fiatalokat utaztatnak Magyarországra – többek között Szolnokra és Gödöllőre –, hogy fizetség fejében a Fidesz mellett kampányoljanak.
Tovább olvasomMentőhelikopter vitte el a nagykátai diákot, miután felrobbant egy kémcső a kémiaórán
Súlyos égési sérülésekkel ápolnak egy 14 éves fiút a budapesti égési centrumban, miután egy balul elsült iskolai kísérlet során lángra kapott a ruhája a Szolnok megyéhez közeli Nagykátán. Miközben a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz, az iskola fenntartója és a család ellentmondásos információkat közölt arról, ki tartotta az órát és mi okozta pontosan a robbanást.
Tovább olvasomNyíregyházára került a Jász-Plasztik adománya
Százhatvan doboznyi fejlesztőjátékkal gazdagodtak a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény egységei. A mintegy 800 ezer forint összértékű felajánlást a Jász-Plasztik Kft. juttatta el a Gyermekek Átmeneti Otthona, valamint a Családok Átmeneti Otthona lakóinak.
Tovább olvasomTeltkarcsú, tehát nem hiszi, hogy ajánlatot tettek neki – így beszélt a fideszes polgármester a megvert nőről
Súlyos és erőszakos véget ért az idei kolbásztöltő fesztivál a Szolnok megyéhez egészen közeli Szentmártonkátán. Bodor András ex-alpolgármester a vádak szerint arcon ütött egy nőt, aki korábban állítólagos szexuális ajánlatok miatt kérte számon a politikust. Az ügy rendőrségi eljárást és nem sokkal később az alpolgármester lemondását vonta maga után, majd ezek után Skoda Ferenc fideszes polgármesternek sikerült a lehető legérzéketlenebbül nyilatkoznia az esetről.
Tovább olvasomGáspár Evelin-cameo Pócs János új videójában
Szintet lépett Pócs János fideszes országgyűlési képviselő sajátos kampánya és vele együtt a Magyar Pétert jelképező bábu. A politikus ezúttal Gáspár Evelint, Szijjártó Péter celeb munkatársát kérte fel egy közös, alapvetően komikusnak szánt videóra, hogy a „két Peti” közötti különbségre építve üzenjen a választóinak.
Tovább olvasom