A Filmszemlén debütált a karcagi Bróker Marcsiról szóló sorozat

Az RTL újabb valós eseményeken alapuló fikciós sorozatot készít – Zámbó Jimmy után most Bróker Marcsi történetét dolgozzák fel. A hírt Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese még tavaly jelentette be, az alkotás első epizódja a napokban a 44. Magyar Filmszemlén debütált.

Tovább olvasom

A Kiképzés: kíméletlen kihívásokkal néztek szembe a versenyzők Szolnokon

A Kiképzés című katonai sport-reality versenyzői extrém próbák elé álltak a hírhedt „Pokol hete” során. A második, Szolnokon eltöltött versenyhetük egyik legkeményebb feladata egy vízi deszant volt: a résztvevők helikopterről vetették magukat a Holt-Tiszába, ahol bójákhoz rögzített zsákokból kellett összegyűjteniük az AK-47-es gépkarabély darabjait.

Tovább olvasom

Közel egymillió forintját vitték el a jászkunsági férfitól, kihasználva, hogy már 89 éves

Hosszú időn keresztül kuporgatta össze kicsi kis vagyonát az idős úr, egy törökszentmiklósi férfi azonban bejutott az ingatlanon belülre, ahol meglátta a pénzszerzés lehetőségét. Ezután pedig nem okozott neki gondot, hogy ehhez bűncselekményt kell elkövetnie. A pénzt ugyan elvitte, de elkapták.

Tovább olvasom

Az Ügyvédkör tagjai is csatlakoznak a jövő heti bírói tüntetés résztvevőihez

Alapvető kötelességük a kiállás a törvényesen és függetlenül működő bíróság fenntartásáért, méltóságának megőrzéséért. Szerintük a megmozdulás nem kizárólag az igazságszolgáltatás szereplőinek ügye, hanem az egész társadalomé.

Tovább olvasom

Megválaszolatlan maradt, kié a hatalom Jászberényben

Komoly politikai válság van Jászberényben, több országos és helyi médium is erről számolt be a hetekben. A 2/3-os felhatalmazást kapott Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) polgármestere és néhány képviselője között a jegyző váratlan távozása, az MSZP-s alpolgármester fizetésének megemelése és az ő vezetéstechnikai eszközei miatt alakult ki konfliktus, amiről egy héttel ezelőtt Bozsik Ferenc és Kertész Ottó önkormányzati képviselők beszéltek a KlikkTV-nek. Írásban fordultunk Budai Lóránt polgármesterhez, hogy válaszoljon az ott elhangzottakra.

Tovább olvasom

A Tiszafüred ellen mutatkozott be a Fradi új szerzeménye

A Ferencvárosi TC még tavaly decemberben jelentette be, hogy a Werder Bremen középpályása, Naby Keita kölcsönben érkezik a klubhoz a 2025-ös évre. A játékos korábban a Liverpool színeiben Bajnokok Ligáját és angol bajnoki címet is nyert, most a második csapatban, a Tiszafüred elleni felkészülési mérkőzésen tudott végre pályára lépni.

Tovább olvasom

Bedühödtek Milák Kristófra, törvénymódosítást terveznek, amivel bajnok úszónk bukhatja az életjáradékot

Kétszeres olimpiai bajnok úszónk mindig meglehetősen különc volt, ami a viselkedését illeti, de az eredmények eddig mindig őt igazolták. Ám most megharagudtak odafent Milákra, egy törvénymódosítással akár saját életjáradékától is eleshet, ha továbbra sem jelöli meg, ki segítette a felkészülését.

Tovább olvasom