Világbajnok lett a jászberényi Yakuzák karatékája, Notheisz Janka

A hollandiai Arnhemben kerül megrendezésre november 17. és 18. között a KWF Világbajnokság, amire a jászberényi Yakuzák SE versenyzői gőzerővel készültek az elmúlt időszakban. Már az első nap hatalmas siker született: Notheisz Janka 16 éves karatéka az U18-asok 60 kilogrammos mezőnyének pénteki versenyén világbajnoki címet szerzett!

Tovább olvasom

Szijjártó Péter Szolnokon járt, új nagyberuházást ígért

Gazdasági konferencián járt a megyeszékhelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Beszédéből nem maradtak ki a kormányzat jól ismert kommunikációs paneljei az új világrend megszületésétől az ukrajnai háborún át az Európai Unió gyengeségéig. Szerinte egyenesen „lábon lőttük az európai gazdaságot” az Oroszországot érintő szankciók által, feltételezzük azonban, hogy a konkrét, lokális szinten fontos ígéretek jobban érdeklik a helyi embereket.

Tovább olvasom

Hajléktalan aludt egy szolnoki buszmegállóban

Szomorú poszt jelent meg egy szolnoki csoportban a Facebookon, a képen egy hajléktalan látható, aki – jobb híján – egy buszmegállóban találta meg ideiglenes otthonát, ott aludt. A hideg idő beköszöntével egyre nehezebb helyzetben vannak az utcára jutott emberek, de a helyzet senkinek nem jó. Mit lehet ilyenkor tenni?

Tovább olvasom

A betanított munkát végző nők hamarabb találnak munkát Borsodban, mint kvalifikált társaik

A Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány 2004 óta nyújt intenzív segítséget abban, hogy a megyében élő nők a munkaerőpiacon megtalálják a helyüket. Az Alapítványban tevékenykedő szakemberekre igencsak nagy szükség van. A kvalifikált, magasan képzett munkaerő egy része ugyan talál munkát, ugyanakkor mégis erős volt az elmúlt években az elvándorlás, különösen a fiatalabb korosztály körében. A helyben maradók pedig a megyében történt beruházásoknak köszönhetően sokkal inkább az üzemi, gyári munka, a segédmunka és a betanított munka palettáján találnak inkább lehetőséget. A MINŐIES Alapítvány többek között abban vállalt feladatot, hogy a nőket kompetencia bővítéssel, készségfejlesztéssel, felkészítő…

Tovább olvasom

Utalványokkal segítik az időseket Újszászon, minimum 6 ezer forint összegben

Újszászon az önkormányzati képviselő- testület döntése értelmében novemberben – a közelgő karácsonyi ünnepekre tekintettel – ismét év végi támogatásra jogosultak a város nyugdíj- és nyugdíjszerű ellátásban részesülő lakói. A támogatást az igénylők vásárlásra jogosító utalvány formájában kapják meg, melyet annak érvényességi idején belül helyi kiskereskedelmi egységekben tudnak majd levásárolni.

Tovább olvasom