Mindössze huszonnégy napig volt szabadlábon, aztán újra rács mögé került

Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság annak az 58 éves férfinak a letartóztatását, aki alig több mint három héttel a börtönből történt szabadulása után egy alvó utast fosztott ki a szolnoki vasútállomáson. A többszörösen büntetett előéletű elkövető a váróteremben egy padon pihenő férfi nadrágzsebéből emelte ki a pénztárcát, valamint a hátizsákjából egy ruhadarabot.

Tovább olvasom

Brutális rablás a buszállomáson

Fényes nappal, gátlástalan módon támadt rá egy védtelen asszonyra egy 35 éves férfi Jászapátiban. A Jászberényi Járási Ügyészség indítványozta a többszörös visszaeső elkövető letartóztatását, aki a gyanú szerint kifosztotta és brutálisan bántalmazta és meg is fenyegette áldozatát a helyi buszpályaudvaron.

Tovább olvasom

Fagypont – Megerősített szolgálat és meleg étel várja a legelesettebbeket Szolnokon

Rendkívüli intézkedésekkel, bővített férőhelyekkel és megerősített utcai szolgálattal küzdenek a kihűlés ellen Szolnokon. Bár a takaró- és ételkészletek feltöltve várják a rászorulókat, az SZKTT Humán Szolgáltató Központ egy fontos kéréssel fordul a lakossághoz – a közvetlen utcai ételosztás helyett inkább a diszpécserszolgálat értesítésével segítsenek, mert a „túlzott gondoskodás” olykor épp az intézményi segítség elfogadásától tartja vissza az érintetteket.

Tovább olvasom

Móra park Szolnokon: A lakók nem kérnek mást, csak rendet

Szolnok Móra parkja az egykorinál tisztább és rendezettebb városi zöldterület az utóbbi hetekben komoly rendfenntartási kihívásokkal szembesül. Petróczki Ferenc szolnoki lakos a Facebookon részletesen számolt be arról, hogy a területen újra megjelentek hajléktalanok, rendszeresen italozók és droghasználók, gyakran eszméletlen állapotban — még a játszótér közelében is.

Tovább olvasom

Meghosszabbították a vörös kódot

A tartós fagyos időjárás miatt hétfő reggel 8 óráig érvényben marad a vörös kód riasztás – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön. A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban az éjszakai hőmérséklet több helyen mínusz 10 fok alá csökkenhet, ezért döntöttek a riasztás meghosszabbításáról.

Tovább olvasom

Valós probléma Szolnokon a lépcsőházi italozás és kábítószer-fogyasztás

Ahogy július első napjaiban olvashattak róla, egy szolnoki Facebook-csoportban hatalmas felháborodást keltettek azok a fényképes bizonyítékok, amelyek szerint városszerte, bejárókban, lépcsőházakban illetéktelen emberek kábítószert és alkoholt fogyasztanak. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, akik megerősítették, hogy érkezett hozzájuk bejelentés.

Tovább olvasom

Elkeserítő képek – borzasztó körülmények között élnek a szolnoki Zagyva partján

A Szolnoki ZöldErő értékteremtő munkájáról a Szol24-en többször beszámoltunk már, hiszen rendszeresen megszólalnak a megyeszékhelyet érintő környezetvédelmi kérdésekben. Ezúttal a Zagyva-part kétarcúságát szemléltették hatásosan: a mérleg egyik serpenyőjében a békés kócsagok, a szép táj, a másikban pedig több szemétkupac, amely vonzáskörzetében életvitelszerűen tartozkódnak.

Tovább olvasom