Növelni fogjuk a biztonságérzetet városunkban, ezt ígéri Besenyi Orsolya, a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt Jászberényben arra az esetre, ha ő lesz a polgármester. Bizakodó hozzáállás, kérdés, hogyan lehet ezeket meg is valósítani! Mint írta, megszervezik a polgárőrséget, modern kamerarendszert építenek ki 24 órás figyelőszolgálattal, illetve megerősítik a közterület-felügyeletet. Szép álmok, mondhatnánk, csak az a kérdés, hogy honnan lesz erre pénz és ember? A polgárőrség önszerveződés, toborozni persze lehet tagokat, de ahhoz valakinek, valakiknek el kell kezdeni a megalakítást. Ehhez eddig sem volt vállalkozó kedvű ember Berényben, nem tudni, hogyan lesz…
Tovább olvasomKategória: Választások
Vasárnap választ a behódolás és a függetlenség között Jászberény
Lóránt napján, azaz holnap, vasárnap időközi önkormányzati választás lesz a Jászság fővárosában. A választás tétje nagy: eldőlhet, hogy Pócs János országgyűlési képviselő veszi át a hatalmat a város felett vagy marad annak, ami nagyon sok jászt jellemez: büszke és független, amit az önmegváltással is bizonyítottak már egyszer. Négyen küzdenek meg a polgármesteri címért, akik közül két jelöltnek van nagy esélye nyerni. Budai Lórántnak, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjének, jelenlegi polgármesternek, illetve a magát függetlennek valló, de a Fidesz politikusai és médiája által nyíltan támogatott Besenyi Orsolyának, a helyi kórház orvosának, Pócs…
Tovább olvasomEgész Jászberény lázban ég, Orbánt is várják
Vasárnap eldől, megérte-e az orbánista jobboldalnak felforgatnia Jászberény életét, és előrehozott választásokat kicsikarnia, vagy marad a gyűlölt ellenség, Budai Lóránt a polgármester. A varázskalapból hireten előhúzott, függetlennek álcázott, Fidesz által totálisan megtámogatott jelöltet, Besenyi Orsolyát természetesen kézről kézre adták a fideszes politikus nagyságok, Gulyás Gergelytől Varga Mihályig, de beszállt a támogatók körébe a nemzet egyik csalogánya, Fásy Ádám is, és persze a TV2-sem maradt ki a népszerűsíteni hivatott felületekből. Ezzel szemben Budai Lórántnak, a jelenlegi polgármesternek, jelöltként nemigen jutott ki a napfényből, sőt. A minap a kormánypárti média pribékjei vetették rá magukat,…
Tovább olvasomKét fekete macskán múlik Jászberény sorsa?
Hiába biztosította támogatásáról jelentős fideszes politikusok hada Gulyás Gergelytől Varga Juditig a Fidesz által segített Besenyi Orsolyát Jászberényben, a magát függetlennek valló polgármesterjelölt azt reméli, két fekete macska meghozza számára a sikert, és polgármesterré választják január 15-én az időközi választáson. A jelölt Porteleken járt, ahol két fekete cicába botlott. Azt írta ennek kapcsán: “Bízom benne, hogy a két porteleki fekete cica január 15-én számomra szerencsét, Jászberény számára pedig új lendületet hozhat.” Hát, ha a Jászság fővárosának, a megye második legerősebb gazdaságával rendelkező városának két fekete macskán múlik a jobb sorsa, akkor bizony…
Tovább olvasomÚj párttal készül a 2024-es EP-választásra Márki-Zay Péter
Eközben az ugyanazon a napon esedékes önkormányzati választáson pedig újrázna a hódmezővásárhelyi polgármester. Az európai parlamenti választásokon egy új párttal fog indulni Márki-Zay Péter – jelentette be az összefogott ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje az Indexnek adott interjújában. A politikus részleteket egyelőre nem árult el, csupán annyit volt hajlandó elárulni, hogy az Európai Néppárttal szeretnének szorosabban együttműködni. Márki-Zay arról is beszélt, hogy az őt korábban politikai hullának nevező (“köszönöm, jól vagyok” – reflektált erre) Lázár János mindent megtesz azért, hogy őt eltávolítsa a közéletből és a hódmezővásárhelyi polgármesteri székből, de nem adja fel: mindent…
Tovább olvasomBemutatta programját a Fidesz támogatottja Jászberényben
Tiszta, átlátható és határozott városvezetés, amelyben minden jászberényi embert egyformán képvisel, ez a programja a független Besenyi Orsolyának, akit a Fidesz támogat a január 15-i időközi választáson Jászberényben. Programjáról ma tartott sajtótájékoztatót. Ebben az áll, hogy a Város Szíve Program Jászberényről, az itt élőkről és az itt élőknek szól. Olyan programelemekkel gazdagítva, amelyeket a jászberényiek elvárásai, véleményei határoztak meg. Besenyi szerint több ezer találkozás, beszélgetés az, amire alapozva kidolgozták városi programjukat, közölte közösségi oldalán. A várost érintő program ismertetése mellett bemutatta a Hajrá Jászberény! című újságot is, melyet hamarosan valamennyi…
Tovább olvasomA kormányzati szekértolók farkast kiáltottak Jászberényben, holott ők azok
Fásy Ádám látogatott Jászberénybe, hogy tovább nyomja a fideszes polgármesterjelölt, Besenyi Orsolya kampányát. Mint ismert, a hét elején Besenyi a TV2-ben standupolt, pontosabban playbackben inkább csak tátogott, mivel leginkább Fásy beszélt az általa főzött töltöttkáposztáról. Dehát kampány van, Besenyi mindenhol feltűnik, legutóbb Győrben volt, hogy megtapasztalja azt, hogyan lehet egy fenékkel két lovat megülni, amihez persze csak elég nagy ülep kell, és már meg is van a produkció. Besenyi azt kérdezte meg a győri polgármestertől, hogy miként lehet polgármesternek és orvosnak is lenni ebben a kínzóan gyógyítók hiányával küzdő egészségügyben.…
Tovább olvasomFelfokozott az érdeklődés a jászberényi önkormányzati helyekért
Négy polgármesterjelölt is indul a jászberényi időközi önkormányzati választáson, amit január 15-én tartanak. A négy jelölt: Budai Lóránt jelenlegi polgármester, a Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) jelöltje, Besenyi Orsolya, aki bár független, de a Fidesz szoros támogatottja, László Péter, a Mi Hazánk Mozgalom indulója, budapesti ügyvéd és Nagy Tímea, független jelölt. A képviselői helyekért is nagy a tülekedés. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok alapján a tíz egyéni választókerületben összesen harmincöt egyéni képviselő-jelöltet vettek nyilvántartásba. Kompenzációs listáról négy mandátum szerezhető. Minden körzetben indít jelöltet a KJE, a Fidesz és a…
Tovább olvasomAz MSZP megkezdte a felkészülést az EP- és az önkormányzati választásra
Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a párt vezetői szombaton. A szocialisták a legjobb önkormányzati jelöltek kiválasztására az előválasztást javasolják. Az MSZP kész arra, hogy önállóan induljon az EP-választáson, de nyitott az együttműködésre is. Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, a szocialista párt minden demokratikus erővel, párttal és egyesülettel, civil szervezettel kész együttműködni, hogy a Fidesz rendszerét gyöngítse. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke emlékeztetett arra, hogy 2024-ben egy napon lesz az EP- és…
Tovább olvasomFelháborodtak Jászberényben, hogy a fideszes polgármesterjelölt vélhetően gyógyítás helyett kampányolt
“Nem tudja valaki, mi volt ma a fül-orr gégészeti szakrendelésen? Legalább harminc beteg várakozott a rendelő előtt, a legkisebb gyerektől a legidősebb korúig, nem kicsit türelmetlenül. Nem gondolom, hogy adminisztrációs hiba volt az oka, hogy mind a harminc beteg egyszerre várakozott a mai szakrendelésre!Lehet, hogy Orsika lecsúszott a rendelésről a piaci kampánya miatt?” Ez volt az a poszt, ami szerint dr. Besenyi Orsolya nem a munkáját végezte állítólag, hanem többek szerint helyette kampányolt pénteken. Mint ismert, a Fidesz a jászberényi kórház orvosát támogatja a január 15-i időközi választáson. A jelölt idejének jelentős…
Tovább olvasom