Újabb Red Bull-henger, elvett és visszaadott Alonso-dobogó

Megosztás

A rajtot leszámítva Perez kézben tartotta a dzsiddai futamot és behúzta a győzelmet, Verstappen a 15. pozícióból zárkózott fel a másodikig. Alonsótól előbb elvették a harmadik helyet, órákkal később viszont mégis visszakapta a pódiumot.

Fernando Alonso három körön át vezette a Szaúd-arábiai Nagydíjat: egy Aston Martinnal az első pozícióban indult a vasárnapi futam 18 órakor, a pole-pozíciós Sergio Pereznek ugyanis esélye sem volt a mellőle induló spanyollal szemben, miután a Red Bull lassan mozdult el – írja tudósításában a Formula.hu. Alonso még az élen állt, mikor rossz hír érkezett: a kétszeres világbajnok rosszul sorakozott fel rajtpozíciójába, jelentősen kilógott oldalirányban a fehér vonalhoz képest, amiért öt másodperc időbüntetést kapott, amit első kiállásánál kellett letöltenie.

Perez előzésére a 4. kör elején került sor az egyes kanyarban, DRS segítségével tudta le a kétszeres világbajnokot. A mexikói onnantól kezdve vissza sem nézett, bezsebelte a győzelmet Dzsiddában. A Red Bull ráadásul újabb kettős sikernek örülhetett Bahrein után, a szezonnyitót megnyerő, ám ezúttal egy időmérős műszaki hiba miatt csak a 15. helyről startoló Max Verstappen ugyanis – egy számára jól időzített biztonsági autós fázisnak is köszönhetően – egészen a második pozícióig zárkózott. Mivel övé lett a leggyorsabb kör és az ezzel járó bónuszpont is, a holland vezeti a vb-összetettet Perez előtt.

A harmadik helyezett kiléte azonban nem a versenyen vagy a leintéskor, hanem órákkal később dőlt csak el véglegesen. Történt ugyanis, hogy a felügyelők utólag úgy ítélték meg, hogy Alonso nem megfelelően töltötte le a bokszkiállása során a fent említett büntetését, ezért újabb tíz másodperces büntetést kapott. A gondot az okozta, hogy a hátsó emelő még az időbüntetés letöltése alatt hozzáért az Aston Martinjához, márpedig a stewardok eredetileg azt gondolták, hogy a csapatokkal történt egyeztetések során megállapodtak arról, hogy ez az autón való munkának minősül, amit viszont a szabályt tilt.

Órákkal később visszavonták ezt az ítéletet, mert kiderült, hogy nincs ilyen megállapodás, így mégis Alonso lett a dobogós – karrierje során ez már a századik pódiuma volt.

Mögötte a Mercedesek értek célba a néhány óráig tehát magát harmadiknak gondoló George Russell és az egész hétvégén sokkal jobban küzdő Lewis Hamilton révén, majd jöttek a Ferrarik, akik a futam után nem titkolták csalódottságukat: az előrébb végző Carlos Sainz kijelentette, hogy messze vannak attól, hogy akár második erőnek lehessen nevezni őket.

A szezon két hét múlva a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal folytatódik.

Forrás: Formula.hu; Fotó: Red Bull Content Pool

Kapcsolódó cikkek