Úgy szerzett nagymennyiségű kristályt a jászkunsági fiatal, hogy el sem hagyhatta volna lakhelyét

Ismét előkerült a fiatal törökszentmiklósi férfi, megint egy drogokkal kapcsolatos üggyel. Egy korábbi eljárás miatt el sem hagyhatta volna a lakását, csak engedéllyel, amikor kábítószerrel “megrakodva” igazoltatták.

Tovább olvasom

Ittasan tekert elektromos kerékpárján a fegyverneki férfi, hamar lekapcsolták

Az ünnepekhez közeledve a rendőrség egyre gyakrabban hívja fel a figyelmet az ittas vezetés és közlekedés okozta problémákra, ennek ellenére sokan továbbra is alkoholos befolyásoltság alatt ülnek autóba, vagy pattannak kerékpárra. Néhány napja egy fegyvernek férfi is így tett, de hamar elkapták.

Tovább olvasom

A kecskeméti börtönbe került Till Tamás gyilkosa

A Blikk információi szerint 30 napos letartóztatást rendeltek el F. János ellen, akit Till Tamás meggyilkolásával gyanúsítanak, ez idő alatt tehát biztosan rács mögött marad. A lap újságírója jelen volt a nem nyilvános tárgyaláson és a bíróság folyosóján próbált választ kapni a gyanúsítottól a tettének indokaira, ám F. János zavartan reagált, nem felelt, majd csendben továbbhaladt.

Tovább olvasom

Fordulat: elfogta a rendőrség Till Tamás gyilkosát, mert mégsem évült el a bűncselekmény

Napokon át mindenki abban a hiszemben volt, hogy büntetés nélkül megúszhatja a 11 éves kisfiú gyilkosa, mivel nem volt még 18 éves a bűncselekmény elkövetésekor. Ám közben találtak a jogszabályban egy kitételt, ami miatt mégiscsak büntethető az azóta 40 év feletti elkövető. Már el is fogták.

Tovább olvasom

Droghálózatra csapott le a rendőrség megyénkben

A kunszentmártoni rendőrség december 3-án összehangolt akciót hajtott végre, amelyben több helyszínen házkutatásokat tartottak. Az akció során hét drogfogyasztót állítottak elő Öcsödről, Csépa és Kunszentmárton térségéből, valamint kábítószergyanús anyagokat és eszközöket foglaltak le. A rendőrök a kábítószer-kereskedőt nem találták otthon, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Tovább olvasom