Rég nem apró helyi probléma: Jász-Nagykun-Szolnok Megye öt kórházából négyben akadozik az ellátás

Már nemcsak a helyiek érzékelik a problémát. Igaz, az orvoshiány és a kórházi osztályok részleges vagy teljes bezárása országos problémánk, az egészségügyi szakértő is a jászkunsági negatívumokkal példálózik. Elég baj, hogy ennyire lesüllyedtünk.

Tovább olvasom

Jászberényben járt az új iráni nagykövet

A látogatás természetesen nem véletlen, az Iráni Iszlám Köztársaság új magyarországi nagykövete, Morteza Moradian és a város polgármestere, Budai Lóránt között, hiszen immár sok éve Jazd és Jászberény testvárosok, az első küldöttség még 1996-ban látogatott a textilművességéről híres iráni településre.

Tovább olvasom

Kormányablak nyitott Túrkevén

Jelentős nap Túrkeve életében, a kormányablak megnyitásával valószínűleg a településen eddig sosem látott módon lesz gyorsabb és könnyeb az ügyintézés. A polgármester, Sallai Róbert Benedek és dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár is az elégedettségét fejezte ki a projekt lezárulását követően.

Tovább olvasom

Szolnok megyében is figyeljünk az elszaporodó kártevőkre, kéri a Nébih

Már megint pocokinvázió? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) biztosra megy, már most felhívja mindenki figyelmét (kiemelve több megyét, köztük Jász-Nagykun Szolnokot), hogy már most érdemes védekezni ellenük, hiszen tél végére rendkívüli nagyságban elszaporodtak.

Tovább olvasom

Elhunyt Juhász József, a szolnoki Életjel Mentőcsoport alelnöke

72 éves korában elhunyta a szolnoki Életjel Mentőcsoport alelnöke, Juhász József. A gyászhírt Turi László osztotta meg a ÉLETJEL Mentőcsoport Szolnok / “ÉLETJEL” Fire & Rescue Team Facebook csoportban. Juhász József volt a csapat legrégebbi aktív tagja. “Az Életjel egyik mozgatórugója volt. Minden probléma megoldására volt ötlete” – írta megemlékezésében Turi László. Juhász Józsefről kollégája Lehoczki László is megemlékezett a Spider Mentőcsoport nevében. “Számos riasztáson vettünk részt együtt, az elmúlt 25 évben. Nagy szakmai tapasztalattal rendelkezett, kiváló ember volt” – írta Lehoczki László. Juhász József temetését 2024.03.14-én, 11:30-kor tartják, Szolnokon,…

Tovább olvasom

Ekkora gond lenne a jászberényi kórház terápiás kutyusa, Vili?

Vita alakult ki a krónikus osztályon családtagnak számító Viliről, a kutyusról. Vannak, akik elhúzzák a szájukat, hogy higiéniai szempontból ez nincs rendben, ám a többség határozottan kiáll a kutyus mellett, aki még hasznos is, olvashattuk a Jászberényben láttam, hallottam Facebookos csoportban. Pszichés gyógyítási szempontból.

Tovább olvasom