Sínek között, a hőségben gyalogoltak az utasok a hídon át a leállt vonat miatt

Műszaki meghibásodás miatt vesztegelt a nyílt pályán a Mezőtúr és Szarvas között közlekedő személyvonat a nyári kánikulában. A mozdony leállása után az utasok végül engedéllyel hagyták el a szerelvényt, majd a sínek mentén gyalogoltak el a legközelebbi megállóig – számolt be az esetről a Blikk.

Tovább olvasom

Váratlan fennakadás borította fel a Szolnok–Kecskemét vasútvonal közlekedését

Akik csütörtök reggel a Szolnok és Kecskemét közötti vasútvonalon tervezték az utazásukat, azoknak érdemes volt indulás előtt tájékozódniuk. Egy műszaki probléma miatt több járat menetrendje is felborult, az utasoknak pedig módosított közlekedési rendre kellett felkészülniük.

Tovább olvasom

Kész az első két új GYSEV InterCity, a kocsiszekrényeket Szolnokon készítették

Elkészült a lengyelországi Siedlcében az első két új GYSEV InterCity motorvonat, amelyeknek a kocsiszekrényei Szolnokon készültek. Ahogy már a Szol24-en korábban több alkalommal is foglalkoztunk vele, összesen 11 darab ötrészes járművet állítanak szolgálatba 2028-ig a legfontosabb nyugat-magyarországi vonalakon, miközben az uniós forrásokból a teljes hazai távolsági flotta megújítását tervezik.

Tovább olvasom

Szolnokon készülnek a GYSEV új, modern InterCity-vonatai

Komoly modernizációs mérföldkőhöz érkezett a hazai vasúti közlekedés, hamarosan elkészül a GYSEV Zrt. új, 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat flottájának első négy példánya. A járművek festett kocsiszekrényeit a Stadler szolnoki üzemében gyártják, ahonnan az egységeket ütemezetten a lengyelországi Siedlce-be szállítják a végösszeszerelési munkálatokra.

Tovább olvasom

Ez már tényleg a legalja, nem elég, hogy a meghibásodó szolnoki vonatról leszállították az utasokat, volt, akit ebben a pár percben meg is loptak

Az elmúlt napok kegyetlenül forró időjárása miatt az átlagosnál is sokkal több műszaki meghibásodás történt a MÁV járatain. Addig kisebb a gond, amíg legalább a légkondicionáló működik, ám ha nem, akkor gyorsan le kell szállni, mert percek alatt 40 fok fölé forrósodik a szerelvény. Ezt használta ki egy rosszindulatú tolvaj Porteleknél.

Tovább olvasom

Feladták a szolgálatot a MÁV motorvonatai a 42 fokos rekordhőségben, több mint harminc szerelvény hibásodott meg – és nem a legrégebbiek

Viszonylag rövid idő leforgása alatt harminc modernebbnek számító Stadler motorvonat adta be a kulcsot a keddi 42 fokban, túlhevült a technika és lerobbant. Vitézy Dávid hosszabban is elemezte a MÁV számára minden téren borzalmas napot.

Tovább olvasom

Fontos munkálatok egy hónapon át a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon – fejlesztik a pálya állapotát

A legfontosabb cél, hogy a lassújelek számát visszaszorítsák az egyik legfontosabb vasúti fővonalon. Több ütemben dolgoznak a szakemberek egészen július közepéig, a munkálatok pedig már el is kezdődtek. A ceglédi állomás maga is érintett lesz, ráadásul küszöbön számos új motorvonat beszerzése is.

Tovább olvasom