Személyes történetet osztott meg Hosszú Katinkáról Szalay Ferenc polgármester

Nagy bejelentéssel élt a minap a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő, Hosszú Katinka. Miután közölte, hogy szeretné folytatni úszókarrierjét, azaz a jövő évi párizsi olimpián részt venni az ötkarikás játékokon, Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc egy személyes történetet osztott meg a hír kapcsán.

Tovább olvasom

Több mint bosszantó: Szolnokon jelenleg egyáltalán nem lehet úszni!

Szolnokon jelenleg csak az árral lehet úszni, a maga valójában ugyanis aki szeretne, az nem jut úszásra alkalmas helyhez. Egy szolnoki polgár tanulságos bejegyzésben tette közzé észrevételeit, amit bizosan nem tesz ki az ablakba a város fideszes vezetése. Aki ugyanis most úszni akar, annak a környéken kell keresni ehhez a lehetőséget.

Tovább olvasom

Nem jöhetnek orosz úszók a Magyarországon tartott világbajnokságra

A Nemzetközi Úszó-szövetség (FINA) szerdán életbe léptette az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását a budapesti világbajnokságról, az orosz szövetség pedig ezt követően azt is jelezte, hogy az idén egyetlen FINA-eseményen sem vesznek részt a sportolói. Ennek nyomán – Csurka Gergely, a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnökének levele szerint – minden bizonnyal az eddig bojkottal fenyegető nemzeti szövetségek teljes csapatot küldenek júniusban Budapestre. A FINA arról is döntött, hogy – miután több Oroszországba tervezett vizes esemény rendezési jogát visszavonta – az eredetileg Kazanyba tervezett decemberi rövidpályás vb-nek is új házigazdát keres. A FINA fegyelmi bizottsága emellett eljárást indított Jevgenyij…

Tovább olvasom

Szilágyi Liliána húga szerint apjuk soha nem bántalmazta őket

Újabb fejlemény a nemrég kirobbant Szilágyi Liliána-ügyben: ezúttal a szintén úszó húga, Gerda üzent nyílt levélben mindenekelőtt a szövetség elnökének, Wladár Sándornak. Szilágyi Liliána néhány napja beszélt arról Instagramon és D. Tóth Kriszta műsorában is, hogy édesapja, a korábbi olimpikon úszó, Szilágyi Zoltán őt, édesanyját és a húgát is rendszeresen bántalmazta. Ezt Szilágyi Zoltán nyílt levélben tagadta, miközben a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor vizsgálatot rendelt el az ügyben. Pénteken aztán megszólalt Liliána húga, a szintén Szilágyi Gerda is, aki a többek között az Indexnek eljuttatott nyílt levelében megvédte apjukat és egyúttal keményen nekitámadt…

Tovább olvasom

Fantasztikus: 122 kilométert úszott le jéghideg vízben egy négy végtagján amputált úszó

Rengeteg edzés és hatalmas akaraterő húzódik meg a háttérben. Legyőzte az extrém körülményeket a francia úszó. Négy végtagján amputált francia úszó, Théo Curin Bolíviából Peruba úszott át a Titicaca-tavon, 122 kilométert megtéve, írta az MTI. A 21 éves férfi szombaton érkezett meg a bolíviai starthelyétől 122 kilométerre lévő perui Los Uros-szigetekre a 3800 méteres tengerszint feletti magasságban lévő tavat átúszva. Curin hatévesen, egy súlyos agyhártyagyulladás után szenvedte el négy végtagja csonkolását. A tavat 10 nap alatt úszta át két másik sportoló társaságában. Útjukon egy hulladékból készült csónakot is magukkal húztak,…

Tovább olvasom

Milák Kristóf hajszálnyival kikapott, de így is remekelt, ezüstérmes Európa csúccsal – nyertek a férfi vízilabdások is

Némileg hihetetlen, de a magyar úszóküldöttségből Milák az egyetlen, aki érmet tudott szerezni, egy aranyat és egy ezüstöt. Ki gondolta volna ezt akár fél évvel ezelőtt is? Milák Kristóf második érmét nyerte a tokiói olimpián, nagy versenyben jött be másodiknak Dressel mögött. A magyar úszócsapatból Milák Kristóf az egyetlen érmes. A tokiói olimpia szombati úszódöntői azzal a számmal kezdődtek, amit a legjobban vártunk. A 200 pillangón győztes Milák Kristóf összecsapott a 100 gyorson győztes amerikai Caeleb Dressellel, vagyis a legnagyobb sztárral. Százon Dressel a világcsúcstartó, hatszor úszott már 50 másodperc…

Tovább olvasom

Megszólalt a család a vízbe fulladt jászberényi fiúk tragédiájával kapcsolatban

Néhány napja sodródtak túl messzire matracukkal a Balatonban, egyelőre nagy a kérdőjel a balesettel kapcsolatban, ugyanis a korábbi hírekkel szemben mindketten tudtak úszni. A 13 éves Zoltánt és a 17 éves Tamást gyászolja a jászberényi család. A fiúk a családjukkal a Balatonnál, Fonyódon nyaraltak, és vasárnap gumimatraccal mentek a vízbe a szabadstrandon. Hogy pontosan mi történt velük, a mai napig nem lehet tudni, csak annyit, hogy egy SUP-pal közlekedő férfi előbb az üres matracot, majd a kisebbik fiú testét vette észre.  Zoltán testét kiemelte a vízből, és a partra sietett…

Tovább olvasom