Péntek este megemlékezést tartottak azon a helyen, ahol rengeteg szerelem, barátság szövődött, ahol a szolnokiak megtanultak úszni egészen a 2007-es bezáráság. A Dami helyén ma már csak a kerítés egy darabja maradt a múltból, de a szolnokiak szívében azóta is él a feledhetetlen belvárosi strand emléke.
Már az esemény hivatalos kezdése előtt körülbelül félszázan gyülekeztek, de ahogyan azt a szervező, Szekeres Sándor is kiemelte, sokan voltak, akik üzenetben jelezték, hogy már olyan idősek, hogy nem tudnak részt venni, illetve többen az ország más pontján vagy éppen külföldön élnek, de lélekben itt vannak velük.
Az idősebbektől a legkisebbekig szinte minden generáció képviseltette magát, sokan voltak, akik a gyermeküket, vagy unokájukat is elhozták magukkal, hogy egy kicsit ők is átérezhessék annak a helynek a hangulatát – persze a mindenki által emlegetett Dami illat nélkül – ahová ők rendszeresen jártak, ahol barátokkal kártyáztak, úsztak, vagy épp a brűgben pihenve beszélgettek.
Az esemény kezdete előtt Szekeres Sándorral beszélgettünk, aki többek között azt is elmondta, hogy a szolnokiakat valósággal rabul ejtette az ott tapasztalt hangulat. Természetesen szóba került Hasznos István, az úszásoktatás és a Tiszaligeti strand is.
“A megemlékezésnek az adta az apropót, hogy az én lelkemben és rengeteg szolnoki lelkében benne van, hogy mi történt ezen a helyen 17 évvel ezelőtt.” De a kellemes emlékek feletti nosztalgia sokszor szívbemarkoló tud lenni.
“Sokan vannak, akik azt mondják, hogy Damjanich uszoda bezárása óta, ha sétálnak ebben a parkban, oldalra tekintenek és azt látják, hogy itt egykor volt valami. A park többi részén elközlekednek, de az öltözők helyére a ház falánál, ahol nem sokkal messzebb a kacsaúsztató volt, már nem mernek bemenni, mert annyi emlék törne fel bennük, hogy nem bírnák ki. “
Ami pedig végképp arra késztette Szekeres Sándort, hogy megszervezze ezt az emlékestet, az, hogy megtalálta az uszodában készített régi felvételeit és ezeket megosztotta a közösségi oldalán. “Annyira megörültek neki az emberek, hogy volt olyan videó, amin közel kilencezer megtekintés is volt. Ezért azt gondoltam, hogy beszélnünk kell erről, nem lehet a továbbiakban úgy kezelni, hogy mindenki őrizgeti és nem adja ki magából a fájdalmat.”
Legtöbben ott tanultak meg úszni, ott töltötték a nyári szünetet és a szerencsésebbek idősebb korukban is szívesen üldögéltek a meleg vizes medencében.
“A Dami a mi fiatalságunkat, a mi életünket, a mi életterünket jelentette. Ez egy olyan közösségi tér volt, ahol minden generáció, a kisgyerekektől egészen a nagymamáig, dédmamáig együtt voltak és együtt jól érezték magukat. Az 1-2 éves gyermekeket, akik már tudtak járni elhozták a szülők, aztán itt ragadtak és a gyermek egészen 20-30 éves koráig ide járt. Aztán volt egy másik fajta közösség, a sportolók, ami ugyancsak egy csodálatos közösség volt. Voltak olyan idősebb férfiak is, akik lejöttek minden nap kártyázni és beszélgetni.”
Arra a kérdésünkre, hogy hogyan tudná elmesélni egy olyan embernek a Dami varázsát, aki nem járt itt azt válaszolta, hogy amikor az ember belépett ide megérezte a medence illatát, ami úgy gondolja, a mai napig mindenkinek benne van az orrában. Majd példaként a vallásos ember templommal való kapcsolatát hozta fel. Akik beléptek a forgókapun, kívül tudták hagyni a napi problémáikat, gondjaikat – tette hozzá.
Természetesen szóba került az uszoda és a vízilabda ikonikus alakja, Hasznos István is, aki szerinte az egész uszodát képviselte. “Pista bácsi az az ember volt aki itt töltötte az ideje legnagyobb részét. Reggel 6 órakor megjelent és este 7-8 órakor, záráskor ment el. Nem tudnám megmondani, hogy hány embert tanított meg úszni, biztos, hogy tízezres nagyságrendben. Itt lakott abban az épületben, ami most a parkkal határos.”
Volt egy olyan történet vele kapcsolatban -mesélte Sándor- hogy körülbelül azon a helyen, ahol most állunk, a színpadtól nem messze, volt egy zuhanyozó. Záróra környékén, este 6 órakor beszélgettünk Pista bácsival és a nagy medencében azt hittem már nem volt senki. Egyszer csak azt láttuk, hogy Pista bácsi megfordult, oldalra nézett és mint az őrült, pedig már akkor nem volt fiatal, szerintem bőven 60 fölött járt, belevetette magát a medencébe, négy karcsapással átúszott a túloldalra, lebukott a víz alá és kiemelt egy embert a vízből, majd azzal a mozdulattal kitette a partra. Nem tudom, hogy megérezte-e, de senki nem látta, hogy egy ember fuldoklik és elmerült a vízben, viszont ő észrevette. Fantasztikus ember volt. Számtalan ilyen történetet lehetne mesélni, amikor embereket mentett ki a vízből.
Az első alkalommal megrendezett emlékest stílusosan éppen azzal a klarinét dallal kezdődött, amivel a 17 évvel ezelőtti, az uszoda lebontásakor készült videó is.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy egykor itt állt a Damjanich uszoda, mindannyiunk Damija, kezdte a beszédét Szekeres Sándor a színpadon. Beszédében kijelentette, hogy nem szabad feladnunk azt a reményt, hogy állhat itt egy új Damjanich uszoda a régi helyén. Szerinte egy hatvanezer lakosú megyeszékhelynek el kell tudni bírnia még egy strandot. Mikor lebontották a Damit a Tiszaligeti strand egyetlen arra alkalmas medencéje állt rendelkezésére az összes vízi sportolónak.
Majd a Tiszaligeti strand régóta egyre csak húzódó átadása is szóba került, amiről azt mondta, hogy közel sincs olyan atmoszférája, amilyen a Daminak lehetne mind a mai napig. Hiszen Szolnokon mindig nagy történelmi hagyománya volt a vízi sportoknak, gondoljunk csak a vízilabdára, az úszásra és a búvárkodásra.
A Vízügy SE 600 gyermeke járt a Damiba, nem beszélve a délutáni úszásoktatásról. Az úszásoktatás jelenlegi problémakörére is kitért, úgy gondolja, fontos lenne a gyerekek számára – ahogyan régen is működött – 6-7 éves koruktól már úszni tanulni. Ha nincs az a vállalkozó, aki felépítette a Vízilabda Arénát szerinte talán nem is lenne már vízilabda Szolnokon.
Felmerült az a régóta húzódó probléma, hogy napjainkban sem vette fel Hasznos István nevét a ligeti sportközpont, holott pár évvel ezelőtt egy pályázatot is kiírtak, ahol mindenki Pista bácsijának nevére voksoltak a legtöbben, de a városvezetés számára ez sem volt elég indok, hogy nevet adjanak az arénának.
Ezen a ponton a régen a Dami területén álló Hasznos István szobor mellett sem mehetünk el szó nélkül. A méltatlan bánásmód csúcsaként évekig egy kertben kallódott a műalkotás, majd mikor nyilvánosan azt kérték az emberek, hogy rakják vissza régi helyére, a már elkészült rózsakertbe, de azt nem engedélyezte a város vezetése és két másik szoborral a Vízilabda Aréna előtt helyezték el.
A szervező ezt követően felidézte a Dami bezárásának körülményeit. Mint ismeretes, 2005-ben az EU-s szabványoknak már nem felelt meg a strand, ami azt jelentette, hogy minden uszodát vízforgató berendezéssel kellett ellátni. Az akkor Botka Lajosné által irányított városvezetés készített egy költségvetést a felújításra, majd megjegyezte, hogy sosem tudjuk meg, hogy mi történik, ha nincs váltás a vezetésben. Az új városvezetés kijelentette, nincs szüksége a strandra a városnak, illetve pénz sincs a felújítására. Pár évvel később valahogy mégis a MÁV strandot újították fel, ami akkor sokkal rosszabb állapotban volt, mint a Dami a lebontása előtt, tette hozzá.
Ez valaminek a kezdete, vezette fel záró gondolatát Szekeres Sándor.
Az 1949-ben épült Dami éppen idén lenne 75 éves. Tartsuk meg továbbra is emlékeinkben és reménykedjünk, hogy lesz még itt uszoda, ha egyszer egy arra hajlandó városvezetés irányítja Szolnokot.
Majd a megemlékezőket hívták a színpadra, hogy osszanak meg egy-egy történetet, gondolatot a Damival kapcsolatban.
Először Győrfi Mihály alpolgármester mondta el gondolatait. Hangsúlyozta, hogy bár nem Szolnokon született, de már régóta szolnokinak tartja magát. Az első Kossuth téri sétáját mesélte el, amikor először megérezte a Damjanich uszoda illatát, ami belengte a környéket. Ezzel az érzéssel a közönség is tudott rezonálni. Beszédét azzal zárta, hogy úgy gondolja, a Tiszaligeti strand nem főként a szolnokiaknak épül, mert ha úgy lenne, akkor már rég készen állna arra, hogy kiszolgálja a helyiek igényeit.
A színpadon ezután egymást követték a megemlékezők volt, akik leginkább az egykori strand közösségét dicsérték. De volt, aki kijelentette, hogy a strand miatt ismerte a város akkori fiataljait, hisz a legtöbb középiskolás ahogy kicsöngettek órájukról már rohant is a Damiba. Felmerült, ha lenne rá hajlandóság és a mérnökök azon emberek segítségét kérnék, akik sok időt töltöttek itt, bizonyára sokan szívesen lennének a segítségükre, hogy újraalkossák az egykori uszodát. Majd, azt emelték ki, hogy a Damjanich uszoda volt az ország talán legsikeresebb versenyuszodája.
Öt olimpiai bajnok került ki innen, név szerint Hasznos István, Boros Ottó, Kanizsa Tivadar, Varga Tamás és Cservenyák Tibor is itt kezdte karrierjét. Majd volt, aki saját történetét elmesélve, hogyan lógott be a bontásban lévő strandra és fotózta egy órán át, hogy aztán azokból a fotókból 3 dimenziós képeket szerkesszen, amiket egyébként a Damjanich uszoda, DAMI emlékoldal nevű Facebook-oldalon lehet megtalálni. Olyan is volt, aki nem a múltidézést tartotta fontosnak elmondani, hanem azt, hogy mennyire hiányzik egy olyan uszoda, ahol folyamatosan nagy számban tudnának biztosítani a gyerekeknek úszás órákat. Illetve azt, hogy a gyógyúszásra Szolnokon egyáltalán nincs lehetőség, ezért egy szomszédos városba kell átvinni a gyerekeket a megyeszékhelyről.
Több megkérdezett is azt mondta, hogy bármit megadna, ha újra lehetne egy új Dami a régi helyén. De megemlítették, az azóta szintén üresen álló Kassai éttermet is, ahová annak idején a nyári táborokból mentek át ebédelni.
Közben a gyászt is humorral kezelve jött az ötlet, hogy miért nem hoztak ásót a résztvevők, amivel most neki is állhatnának a medencék kiásásának, ahogy történt 75 évvel ezelőtt is.
A vége felé az égiek is megkönnyezték a Damit, de szerencsére nem mosta el az esemény újabb megindító pontját, amikor is a résztvevők mécsesekből rakták ki a „Dami uszoda” feliratot. A megemlékezés lezárásaként Szekeres Sándor elmondta, hogy reméli jövőre még többen és bizakodóbban találkozhatunk ugyanitt.
Szerző és fotók: Vajó Levente
