Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, ahol egy autós a forgalommal szemben, a szembejövő sávban száguldott Békéscsaba felé. A döbbenetes esetről több autós is felvételt készített a hétvégi csúcsforgalomban. Bár a sofőr kilométereken keresztül veszélyeztette a többi közlekedőt, az őrületnek végül a rendőrök vetettek véget, akik már az egyik pihenőhelynél felsorakozva várták a szabálytalan járművet.
A Beol írt róla, eszerint az incidens vasárnap délután, fél hat környékén történt, és hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában: a „44-es főút, M44 útinform” elnevezésű Facebook-csoportot valósággal elárasztották a helyszíni fotók és videók, amelyeken jól látszik, amint az autó a belső sávban halad az árral szemben.
A szemtanúk és a hozzászólások alapján a sofőr vélhetően a nagykőrösi csomópontnál téveszthette el az irányt, és ott hajthatott fel rossz oldalon a gyorsforgalmi útra.
A szerencsének és a többi autós lélekjelenlétének köszönhetően az esetből végül nem lett tragédia. A veszélyes manővernek a cserkeszőlői pihenőhely kivezető szakaszán szakadt vége, ahol a riasztott egyenruhások már megkülönböztető jelzéssel várták és sikeresen kiszűrték a forgalomból a tévelygő járművezetőt.
Az ügy kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a portálnak az incidens tényét, és jelezte, hogy a részletekről hamarosan hivatalos közleményben adnak pontos tájékoztatást.
Kép: Kovács Attila
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
