Hamarosan eldől, ki indul a Tisza színeiben a Fidesz ellen Szolnokon

Gyorsult a tempó a Tisza Párt belső előválasztásán, alig több mint másfél nap leforgása alatt már több mint 200 ezren adták le voksukat a második fordulóban – ezt Magyar Péter, a Tisza elnöke jelentette be az Út a győzelembe országjárásának komáromi állomásán szerdán. Péntek este, azaz már holnap kiderül az is, hogy ki a Tisza jelöltje Szolnokon és térségében.

Tovább olvasom

Így alakultak megyénkben a szavazatarányok a Tisza voksolásának első fordulóján

Lezárult a casting első felvonása, kedd reggelre nyilvánosságra hozták azoknak a nevét, akik versenyben maradtak a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelölti posztjaiért. A 309 indulóból választókerületenként ketten-ketten jutottak a döntőbe, így a most induló második fordulóban már éles párbajokban dől el a jelöltség sorsa. Itt vannak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltek szavazatarányai.

Tovább olvasom

Magyar Péter külön kiemelte Pócs Jánost, mint példát a borzalmas és gyenge fideszes képviselőjelöltre

A Tisza Párt vezére egy lapon említette Menczer Tamást, Vitályos Esztert, Csöbör Katalint és Pócs Jánost. Magyar szerint a Fideszben kitört a belháború, megy a marakodás és nem véletlen, hogy a kormánypártnak még nincsenek képviselőjelöltjei, januárig nem is lesznek.

Tovább olvasom

Rost Andrea az elektrolitgyárról, a Damjanich strand eltűnéséről és Szolnok közösségi tereiről

Egy régi fénykép újra felszínre hozta Rost Andrea emlékeit a szolnoki Damjanich strandról –ennek kapcsán arról is beszélt, milyen közösségi terek hiányoznak ma a városból. A Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületében induló TISZA-jelölt a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait.

Tovább olvasom

Változás kell, mondják a fideszes fellegvárnak tartott jászsági településen

Lángos, habos kávé, meleg tea – a megye északi részén, Jászapátitól húsz, Szolnoktól nagyjából huszonöt kilométer távolságra található Jászladányon beütöttek a mínuszok, de a piaci hangulat ugyanolyan maradt. Miközben a Tisza három kiválasztott jelölt-aspiránsa eleget tesz a szigetek meghívásának a térségben, közben pultozásra, szórólapozásra is marad idő. Ezúttal egy masszívan fideszesnek elkönyvelt településen beszélgettünk arról az emberekkel, ők szeretnék-e a változást jövő tavasszal?

Tovább olvasom

Kállai Mária szerint a Tisza már szervezné a bevándorlást

Dr. Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületének kormánypárti képviselője arra figyelmeztetett közösségi oldalán, hogy a Tisza Pártban már a bevándorlás „megszervezéséről” beszélnek. A politikus bejegyzése újabb példája annak a kommunikációs iránynak, amely a migráció kérdését a hazai politikai viták középpontjában tartja.

Tovább olvasom

Ahogy várható volt, Pócs János azonnal elkezdett beszólogatni a tiszás jelölteknek – máris elindult a negatív kampány

Pócs mondataiban megjelent, hogy “mindig is ellenünk voltak”, valamint a “balliberális hajlamú ember” kifejezés is. Újabb barátságos és fair küzdelemnek nézhetünk elébe a Jászkunságban.

Tovább olvasom