Állásbörzét tartottak Szolnokon, közfoglalkoztatottak mutatták be termékeiket

A szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ aulájában 30 munkáltató több mint 300 állásajánlattal várta kedden délelőtt az érdeklődőket, munkát keresőket. Az állásbörzén a szakképesítéssel nem rendelkező álláskeresőknek szolgáltatásokat is kínáltak a szakemberek.

Tovább olvasom

A MÁV új találmánya az alkalmas vonat és az Y helyett csak X-ig közlekedő vonat

Nagy lekvárban van a MÁV, naponta mutatkoznak rajta az elfáradás jelei. Ma az a csoda, ha még van vasúti közlekedés. A kormány mással, Brüsszellel való harccal, különböző nemzetközi sportesemények szervezésével, akkugyárak letelepítésével van elfoglalva, értehtő, ha a hazai vasútra már nincs ideje odafigyelni.

Tovább olvasom

Debrecenbe ömlik a közlekedés fejlesztésére szánt pénz, ám Szolnok, ahogy a megye is, kimaradt ebből

Miközben egyetlen egy Szolnok vármegyei projektet sem nyilvánított a kormány nemzetgazdasági szempontból is kiemelt ügynek, négy debreceni fejlesztés kapott ilyen hozzájárulást. Mindegyik a közlekedésfejlesztés része. Szolnokon továbbra sem hallani az új Tisza-hídról és a szandaszőlősi elkerülőről.

Tovább olvasom

Megtilthatjuk, hogy a szomszéd a házunk előtt parkoljon?

A vidéki élet szépségeiről az embernek rögtön a nyugalom, a jó levegő, a csendes éjszakák, a tágas élettér és persze a bosszantó szomszéd jut eszébe. Méltatlanul kevés szó esik a mindannyiunk számára ismerős szomszédról, aki kizárólag vasárnap hajnalban hajlandó lenyírni le a zöld gyepet és a délutáni szieszta idején kap kedvet a flexeléshez.

Tovább olvasom

Törökszentmiklósra vontatták be a MÁV újabb elromlott szerelvényét, ezúttal egy Intercityt

Nem is a MÁV lett volna, ha egy nyugalmas péntek után nem történik valami újabb malőr a szolnoki vasútvonalon. Ezúttal délután egy Intercity adta be a kulcsot, az utasoknak „mindössze” annyit kellett tenniük, hogy várnak egy órát a következő szerelvényre.

Tovább olvasom