Újabb tanárok tűnnek el az oktatási rendszerből információink szerint Szolnokon. Most a megyeszékhely másik rangos intézményéről, a Varga Katalin Gimnáziumról kaptunk elkeserítő híreket. Mint ismert, a megyeszékhely legjobb gimnáziumában, a Verseghyben már ketten felmondtak, ám a Vargában ennél rosszabb a helyzet.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Fiatalon elhunyt kollégájukról elnevezett díjat adtak át és ismertették a következő évadot a szolnoki Szigligeti Színházban
Idén alapították meg a Szendrey Brigitta-díjat, amelyet első alkalommal Besenyei Anna kapott meg.
Tovább olvasomElső alkalommal fogadta a dandár az ejtőernyőzés szerelmeseit
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár – a Szolnoki Honvédelmi Sportegyesülettel közös szervezésében, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával – ebben az évben első alkalommal fogadta az ejtőernyőzés szerelmeseit szolnoki bázisán.
Tovább olvasomNincs szobra Bergendynek, de van már Grófonak, avagy miért volt ez a szoborállítás fontos a Fidesznek?
Alaposan kiverte a biztosítékot többekben az, hogy nagy Grófonak szobrot állítottak csütörtökön Szolnokon. Nem azért, mintha baj lenne, hogy egy roma ember szobrot kap a városban, sokkal inkább az, hogy más meg nem. A DK pedig közérdekű adatigénylésben kérdezte meg, mennyibe került a szobor és az avatórendezvény. Jelentős erődemonstrációt tartott csütörtökön a Fidesz Szolnokon, megragadva az alkalmat, hogy nagy Grófonak szobrot avattak az Aba-Novák művelődési központban, pont az Erkel-terem előtt… Az eseményen jelen volt maga Kubatov Gábor pártigazgató, az FTC elnöke. Meg is jegyezte egy hozzászóló egy fórumon, hogy “Köszönjük!…
Tovább olvasomInformációs parcellakövet avattak a szolnoki temetőben
Összesen tíz, a római katolikus és a református temetőben nyugvó neves szolnoki személy sírja kapta meg a nemzeti sírkert védettségi kategóriát, ehhez kapcsolódva információs parcellakövet avattak csütörtökön Móczár Gábor, a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet főigazgatója részvételével.
Tovább olvasomFelismerték a lopott kerékpárt és a tolvajt a szolnoki járőrök
A szolnoki egyenruhások szokásos járőrtevékenységüket végezték 2023. június 27-én 17 órakor, amikor figyelmesek lettek egy kerékpárosra.
Tovább olvasomMár arra sincs pénze Szolnoknak, hogy fedett buszmegállókat létesítsen
Rég látott gazdasági válságban fuldoklik az ország, szinte alig van pénz valamire. Nem csoda, ha Szolnoknak arra sincs, hogy fedett buszmegállókat létesítsen.
Tovább olvasomTovábbra sem csillapodnak a kedélyek Gaál Zoltán vendéglátós felhívását követően
Nagy visszhangot kapott Gaál Zoltán szolnoki vendéglátóiparos felhívása, hogy csatlakozzanak minél többen ahhoz a felhívásához, hogy nem értenek egyet a kormány új, akár szívatásnak is felfogható tervével. Ezek szerint a vendéglátósoknak valós idejű jelentési kötelezettségük van minden egyes vásárlásról a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.
Tovább olvasomMáris üzembe álltak az elektromos buszok Szolnokon
Végre szemmel is látható, hogy Szolnokon is korszerűsödött a tömegközelekedést szolgáló buszpark. A korszerű, gázüzemű MAN-buszok a helyközi közlekedést szolgálták eddig is, de most végre tíz elektromos buszt kapott a megyeszékhely, kizárólag helyi szolgáltatásra. Ezeket a napokban vették át, és máris üzembe álltak.
Tovább olvasomÍme az Olajbányász új vezetőedzője
Szerb szakemberrel támad az új idényben a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata. Az érintett büszke arra, hogy az Olajbányász családjának részévé válhat.
Tovább olvasom