Íme az Olajbányász új vezetőedzője

Megosztás

Szerb szakemberrel támad az új idényben a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata. Az érintett büszke arra, hogy az Olajbányász családjának részévé válhat.

Miodrag Rajkovic személyében a 2023/24-es szezonra kinevezte új vezetőedzőjét a Szolnoki Olajbányász – jelentette be a klub menedzsmentje. A szerb szakember pályafutását hazája utánpótlás válogatottjainál kezdte, illetve szerb és montenegrói bajnokságokban résztvevő csapatoknál dolgozott. Másodedzőként szerepelt szerb bajnoki és ABA liga döntőben. Vezetőedzői szerepkörben legnagyobb sikereit Lengyelországban érte el a PGE Turow Zgorzelec csapatával, ahol három egymást követő évben dolgozott.

Volt lengyel kupadöntős, mindhárom évében bajnoki döntőt vívott, amit egyszer meg is nyert a csapata. A nemzetközi porondon is szerepelt csapatával, játszottak a VTB ligában, Eurocup-ban és amikor feljutottak a csúcsra indulhattak az Euroligában is.

Miodrag Rajkovic: „Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy az Olajbányász családjának részévé válhattam. Nagyon büszke vagyok rá, ez egy új fejezet a karrieremben, és őszintén hiszem, hogy ez mindannyiunk számára sikeres lesz. Hallottam, hogy itt egy fantasztikus szurkolótábor van, bízom benne, hogy együtt majd szép eredményeket fogunk elérni.” (Olajofficial)

Kapcsolódó cikkek