A Tisza-tó környékén az autósokat és a vízen közlekedőket is ellenőrizték a rendőrök a nyári szezon egyik összehangolt akciójában. A kétnapos razzia során több vármegye rendőrei dolgoztak együtt, és nemcsak a közúti szabálytalanságokra figyeltek.
Tovább olvasomCímke: rendőrség
Megbukott a forgalmin, majd rendőrségi ügy lett belőle
Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi nem akármilyen segítséget kért a jogosítvány megszerzéséhez. A történet azonban a kecskeméti vizsgákon egészen más fordulatot vett, mint amire számított.
Tovább olvasomNemcsak kristályt és tablettákat, hanem kokaint is terjesztettek, a szálak bőven elértek Jász-Nagykun-Szolnok megyéig is (VIDEÓVAL)
A dílerek együttműködtek egymással, sőt, a fogyasztói igényeknek megfelelően még cserélgették is egymás között az anyagot. Eddig.
Tovább olvasom72 rendőr és polgárőr indult a körözött személyek nyomába Szolnokon és Újszászon
Nagyszabású rendőrségi akciót tartottak augusztus 12-én Szolnokon és Újszászon. A 72 rendőrből és polgárőrből álló csapat összesen 36 körözött személyt fogott el, miközben a megyeszékhelyen az autósokat is megszűrték ittasság szempontjából.
Tovább olvasomElőször lepattintották, de végül mégis nyomoztak, sőt vádemelésnél jár a fideszes propagandista, aki horogkeresztet montírozott a szivárványos zászlóra
Az Orbánék által létrehozott Alapjogokért Központ egyik munkatársa gondolta úgy, hogy saját közösségi oldalán így szeretné kifejezni véleményét. Később már hiába törölte, bár a rendőrség először igen furcsa érveléssel igyekezett lerázni magáról az ügyet. Hadházy Ákos azonban nem hagyta annyiban.
Tovább olvasomHamarosan vádat emelnek a Szolnok megyéig kiterjedő hálózat tagjai ellen
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy kábítószer-terjesztői hálózat ügyében, ami Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érintette. A kiterjedt akciósorozat eredményeként tíz kereskedőt és kilenc fogyasztót azonosítottak, emellett jelentős mennyiségű tiltott szert és két gépjárművet is lefoglaltak a hatóságok.
Tovább olvasomHatalmas szerencse, hogy nem történt sokkal nagyobb baleset ebben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei átkelőhelyen a felelőtlen suzukis miatt (VIDEÓVAL)
Döbbenetes látvány, nem zavarta főszereplőnket a piros lámpa és a gyalogátkelőhelyen közlekedő gyalogosok sem, keresztülhajtott lendületből, aztán a keresztirányú forgalomban egy motorost alaposan fel is öklelt.
Tovább olvasomA rendőrök szeme láttára indult a gyorsulási verseny – azonnal lecsaptak a jászberényi sofőrökre
Egyenesen a rendőrök orra előtt próbálta meg egymással összemérni erejét két autós Jászberényben. Az éjszakai száguldásnak elég hamar véget vetettek; a balesetveszélyes akció résztvevői ellen szabálysértési eljárás indult, és mindkét sofőr a jogosítványa elvesztésére számíthat.
Tovább olvasomHalmai Ferenc: „Elképzelni sem tudjuk, mennyi pénz vándorolt ismeretlen helyekre”
Korábbi fideszes csontvázak a szekrényben, éjszakába nyúló parlamenti viták és egy utolsó pillanatban megmentett kulturális fesztivál – nagyjából így telt Halmai Ferencnek, a Jászság országgyűlési képviselőjének az első három hónapja az Országgyűlésben és a Belügyminisztériumban. A Szol24-nek adott interjújában szóba kerül az új kormányzati munka feszített tempója, a rendőrség átalakítása, és az is, miként választotta ki a Tisza-frakció Baka Andrást a köztársasági elnöki tisztségre Polgár Judit visszalépése után.
Tovább olvasomÚjra a közbiztonság került terítékre Szolnok megyében, a Mi Hazánk válaszokat vár
A Mi Hazánk Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke szerint több településről is olyan jelzések érkeztek hozzá, amelyek miatt a rendőri jelenlétről és a bűncselekmények visszaszorításáról kérdezte a belügyminisztert.
Tovább olvasom