Különleges közbiztonsági programot indított az Országos Polgárőr Szövetség, amellyel a belügyminiszter által elrendelt harmincnapos fokozott rendőri jelenléthezt csatlakoznak. Augusztus elejétől egészen szeptember közepéig a vidéki megyékből érkező vendég polgárőrök támogatják a fővárosi egységeket a hétvégéken: a kezdeményezés első szakaszában már Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgárőrök is jelen voltak a budapesti utcákon.
Tovább olvasomCímke: polgárőr
Polgárőrök kapták el a nyílt utcán két kiló kábítószert szállító férfit
Sikeresen megakadályozták egy jelentős kábítószer-szállítmány piacra kerülését Törökszentmiklóson, miután egy helyi fiatalember gyanúsan közlekedett kerékpárjával. A 27 éves férfinál összesen két kilogramm kábítószert találtak, a bíróság pedig már el is rendelte a letartóztatását.
Tovább olvasomMartfűn tartottak prevenciós képzést megyénk polgárőreinek
Több mint ötven polgárőr vett részt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség legutóbbi prevenciós rendezvényén, amelyet november 8-án Martfűn tartottak. A képzés célja a közbiztonsági együttműködés erősítése, a polgárőrök szakmai ismereteinek bővítése és a bűnmegelőzési feladatok hatékonyabb ellátása volt.
Tovább olvasom„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” – sokkoló részletek derültek ki a kenderesi incidensről… túlkapás?
Az eddigi információk szerint komoly polgárőri túlkapás történhetett Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a kenderesi falunapon. Megszólalt az áldozat.
Tovább olvasomHárom polgárőr verhetett meg egy férfit Kenderesen
Egy súlyos, még augusztusban történt incidens borzolja a kedélyeket Kenderesen a Magyar Hang nemrég megjelenő cikke után, miszerint a városnap biztosításában részt vevő polgárőrök állítólag bántalmaztak egy férfit. Az ügyben már eljárás indult, gyanúsítottakat hallgattak ki, sőt, az érintettek tagságát az Országos Polgárőr Szövetség is megszüntette.
Tovább olvasomRangos elismerésben részesült egy tiszaföldvári polgárőr
A polgárőrök hatékonyan lépnek fel a migránsinvázióval és a dunai árvízzel szemben egyaránt– hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség 1956-os megemlékezésén, Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban október 19-én, ahol a Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület elnöke is elismerésben részesült.
Tovább olvasomSzexuálisan zaklatott egy 5 éves kislányt egy Szolnok megyei polgárőr
Az idős polgárőrt első fokon két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Szolnoki Törvényszék szexuális erőszak bűntette miatt, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amely kiskorúakhoz köthető. Az ügyészség azonban fellebbezett.
Tovább olvasomTiszafüreden ülésezett az Országos Polgárőr Szövetség
Az Országos Polgárőr Nap helyszínén, Tiszafüreden ülésezett június 14-én, azaz néhány nappal ezelőtt az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöksége. A művelődési házban a beszámolók meghallgatása után fontos döntéseket is hoztak, illetve elismeréseket adtak át.
Tovább olvasomKétpónál nagy erőkkel dolgoznak a vasúti pálya helyreállításán
Kétpó térségében a baleset helyszínén a nagyteljesítményű daruval nappal és éjjel is folyamatosan dolgoztak. A bal vágányban lévő vágányhibát sikerült kijavítani, így a daru is használhatja a vágányt, szabadon mozoghat a további munkálatokhoz.
Tovább olvasomEgy nyugdíjas polgárőr húzta ki a Zagyvából a kisfiút, most újra találkozhattak
A 13 éves fiú addigra már eszméletlenül lebegett a víz felszínén és csak János gyors helyzetfelismerésén és azonnali egyéni mentőakcióján múlott, hogy Noel nem halt meg a folyóban.
Tovább olvasom