A jászkunsági származású, Nobel-díjas kutató középiskolásokkal találkozott a szolnoki Campuson egy előadás keretében. A közösségi médiában azonban elképesztő szitokáradat irányul Karikó Katalin felé. A nézők között helyet foglaló Szalay Ferenc és Kállai Mária viszont felállva tapsolva köszöntötte a tudósnőt.
Tovább olvasomCímke: oltás
MÁV: kigyulladt egy motorvonat a szomszédban, az 50 utas időben kimenekült
Ötvenen utaztak azon a vonaton, amelyik kigyulladt a hétvégén a szomszédos megyében. Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak a tűzesetek a magyarországi vasúti szerelvényeken.
Tovább olvasomEgy szakma, ami nem csak hivatást, hanem biztos megélhetést is ad
Az elmúlt hónapokban a védőnői szolgálat munkáját mutattuk be az olvasóknak. Nem véletlen, hogy számos interjút és cikket szántunk az Európában egyedülálló, hungarikum minősítéssel rendelkező szakma megismertetésére. Annál is inkább, mert minden várandós nőnek és minden édesanyának alanyi jogon, tehát térítésmentesen jár a védőnői szolgáltatás. Ennek köszönhetően egyetlen család sem marad támasz nélkül, miután a csecsemőt hazaviszi a szülészeti osztályról. A jól képzett szakemberek ugyanis a várandósság idejétől, a középiskola befejezéséig kísérik figyelemmel a gyermekek fejlődését. Segítik a szülés utáni időszakban az édesanyát a gondozás elsajátításában, biztosítják a kötelező oltások…
Tovább olvasomGyermekgyógyászat és védőnői gondoskodás: Együtt a jövő generációiért
Dr. Szakos Erzsébet, több területen is elismert gyermekgyógyász és professzor, aki előszeretettel hangsúlyozza a védőnők és gyermekorvosok közötti együttműködés fontosságát. A védőnők preventív szerepe elengedhetetlen a családok egészségének megőrzésében, míg a gyermekorvosokhoz a családok főként egészségügyi problémákkal fordulnak. Az oktatás és gyakorlat során a védőnők komplex tudást kapnak, hogy hatékonyan támogathassák a gyermekek egészséges fejlődését, miközben képesek felismerni a fejlődési eltéréseket és orvosi segítséget kérni.
Tovább olvasomSzamárköhögés: a védőnők így óvják a kismamák és a babák egészségét
A pandémia után újabb kockázattal kell szembenézniük a családoknak. Bár nagyságrendjében korántsem akkora a veszély, mint a Covid19 esetében, ennek ellenére nem szabad félvállról venni a tünetek megjelenését. Ugyanis a szamárköhögés, meglehetősen fertőző betegség, ami a gyermekek körében is felütötte a fejét.
Tovább olvasomHamarosan kezdődik a kötelező eboltás Törökszentmiklóson
Az országos rendelet szerint minden 3 hónaposnál idősebb kutyát köteles beoltatni, valamint féregteleníttetni a gazdája. Napokon belül elkezdődik a kötelező eboltás Törökszentmiklóson – erről tájékoztatott a város jegyzője.
Tovább olvasomSzolnokon is kötelezően oltani kell az ebeket, itt vannak az időpontok
Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező Magyarországon, mivel a veszettség rendkívül veszélyes mind az állatokra, mind az emberekre nézve. Az oltás elmulasztása jogi következményekkel és közegészségügyi veszélyekkel járhat, így a megfelelő oltási rend betartása mindannyiunk egészségét védi. Ma a Szolnokra vonatkozó időpontokat is közzétették.
Tovább olvasomEste kigyulladt a tiszafüredi hulladéklerakó
Hatalmas területen égett a szemét, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Tovább olvasomAz elektromos Volkswagen és a vita is fellángolt
Az e-autó teljesen kiégett, miután kigyulladt, pillanatok alatt elborították a lángok az egyébként a magyarok körében is közkedvelt kis elektromos kocsit. Ez pedig ismét olaj a tűzre abban a vitában, amelyben az e-autókat pártolók és ellenzők feszülnek egymásnak.
Tovább olvasomEltűnt a Covid-járvány, az oltóanyaggyártó cég bevétele is rögtön megcsappant
Döbbenetes bevétele volt többek között a BioNTech vállalatnak is a Pfizer oltóanyagának eladásából. Most azonban az oltási fogadókedv szinte nullára csökkent, az oltóanyaggyártó cégek máris átállnak valami egészen másra, a Covid lecsengőben.
Tovább olvasom