M1 elemző: A kormánynak köszönhetjük, hogy idén áldott volt a karácsonyunk

Bende Balázs ismét fantasztikusan nagyot alkotott a közmédia műsorában. Nehéz eldönteni, hogy valóban komolyan gondolja, vagy felsőbb utasításra, netán a főnöknél való bevágódás miatt adja elő halálosan komolyan a beszédjeit. A lényeg, köszönjük meg Orbán Viktornak, hogy ennyi szépet és jót tesz velünk és a hanyatló nyugattal szemben nem kell választanunk a fűtés és az ajándék között. Nyugat-Európa a lábunk nyomába nem érhet, hála a Fidesznek. A Magyar Hang szerkesztőinek tartozunk hálával, amiért kiszúrták és Youtube-csatornájukra feltöltötték az M1 legendás külpolitikai kommentátora, Bende Balázs ünnepi monológját arról, hogy aktuálisan miért…

Tovább olvasom

Megint egy hatalmas Fidesz-botrány, most Kubatov Gáborig vezetnek egy bűnügy szálai

A napokban kezdődött bírósági ügy vádirata egészen Kubatov Gáborig, a Fidesz alelnökéig és pártigazgatójáig vezet. De mintha mi sem történt volna, a párton belül nagy a hallgatás, egy demokratikus országban a befolyással való üzérkedésnek következményei vannak. Itt ismét semmi egyelőre, ráadásul az állami vezetésű közmédiában egy hang nem volt eddig az ügyről. Meglepődünk? Az újabb elképesztő Fidesz-botrány részleteit Hadházy Ákos független képviselő tárta elénk a Facebookon. “Így van a Fidesznél “következménye a dolgoknak”:Három férfi, egy durva eset. Az egyik Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke. A második Kindlovits Máté, Kubatov titkára.…

Tovább olvasom

A szokásos: sem az MTI, sem a közmédia számára nem létezett az előválasztás

A második forduló véget ért, de az állami vezetésű média továbbra sem tájékoztat róla, az előválasztás kizárólag negatív kontextusban kerülhet(ett) a nézők és az olvasók elé, amikor egyáltalán bármilyen szó esett róla. Az állami pénzből fenntartott Magyar Távirati Iroda vasárnap reggel óta nem tartotta hírértékűnek, hogy lezárult az előválasztás második fordulója, amiben több mint 662 ezer magyar állampolgár vett részt. Az előválasztás szóra csak ezért dob fel két találatot az MTI keresője, mert lehoztak két kormánypárti hírt. Az egyikben szemlézték, ahogy Deák Dániel, a Schmidt Mária-féle XXI. Század Intézet tévedhetetlen elemzője mondta…

Tovább olvasom

Először van hazánkban előválasztás, le is kellett állítani, az MTI és a köztévé mégsem közölt róla egyetlen hírt sem

Mint arról mi is írtunk, szombaton elindult az ellenzéki előválasztás, amely azonban néhány óra után félbeszakadt, informatikai problémák miatt. Délután az ellenzéki pártok közös nyilatkozatban tulajdonképpen a kormányt vádolták, hogy túlterheléses támadással szabotálta az előválasztást. Bármennyire is fontos belpolitikai eseményekről van szó, a Telex.hu rámutatott, hogy a Magyar Távirati Iroda este 9-ig egyetlen hírben sem foglalkozott sem az előválasztás elindulásával, sem a félbeszakadásával, sem az ellenzék vádjaival. Az MTI „Összes mai hír” menüpontjában jelenleg 488-nál áll a hírek számlálója. A közmédia híradójának online híroldala, a hirado.hu szintén egyáltalán nem foglalkozott az előválasztással. Itt egyébként pénteken és…

Tovább olvasom

A Fidesz úgy bebetonozta az őket kiszolgáló közmédiát, hogy a következő kormány hozzá se nyúlhasson – de mégis lehet egy fontos kiskapu

Nem véletlenül hozott olyan törvényeket a Fidesz és foglalta kétharmadba az Orbán-kormányt hűen kiszolgáló MTVA működését és irdatlan mennyiségű közpénzben részesülését arra az esetre, ha 2022-ben más kerülne hatalomra. Hadházy Ákos azonban rámutatott, hogyan lehet ezt megkerülni és elérni, hogy a közmédia legalább egy kormányváltás után ne harsogja tovább Orbánék propagandáját. A független képviselő ezt saját Facebook oldalán írta le részletesen. “A Hvg.hu előfizetéses oldalán megjelent cikk részletesen leírja, hogyan betonozta be a Fidesz úgy a propaganda tévé és rádió működését úgy, hogy ahhoz egy feles többségű új kormány ne…

Tovább olvasom