Jászberény egyik legproblémásabb külső területe, a helyi lakosok közül is rengetegen panaszkodnak, hogy máshonnan is illegálisan odahordják a hulladékot, illetve a helyiek között is előfordul, hogy a mások által a konténerbe helyezett szemetet kipakolva felforgatják, aztán úgy hagyják.
Tovább olvasomCímke: Jászság
Itt a lehetőség egy remek nyári vízitúrára a Jászságban
Ha még nincs programja szombatra, mi tudunk ajánlani egy igazán remek lehetőséget. A sok eső miatt még nagyobb élmény lehet, mint szokott.
Tovább olvasomNéhány nap és kezdetét veszi a 28. Jász Világtalálkozó
A tavalyi, Jászdózsán megrendezett Jász Világtalálkozó esti záróünnepségen a soron következő település, Jászjákóhalma vette át a stafétát, akik huszonkét év után lesznek újra házigazdák. A hagyományoknak megfelelően idén is a programsorozat helyszínéül szolgáló település és a Jászok Egyesülete közösen szervezi meg a térség egyik legfontosabb rendezvényét.
Tovább olvasom„Egy fotó többet ér ezer szónál” – jászsági fényképek a Zagyva-parton
Hétfőn délutánra remek programajánlattal jelentkeztek Jászberényben.
Tovább olvasomA polgármesterjelöltek, akiknek már most gratulálhatunk Szolnok megyében
Főleg a kis települések, falvak sajátossága, hogy jobb esetben a teljes megelégedettség, rosszabb esetben a hatalom bosszújától tartva a lakosok inkább nem folynak bele a helyi közügyekbe. Megnéztük, hány településen nem kell izgulni a polgármesteri eredmény miatt.
Tovább olvasomMegvan a Jászságért 2024 Díj nyertese
„A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a harmincharmadik alkalommal kiírt Jászságért Díjra tíz javaslat érkezett. Az alapítvány kuratóriuma pedig már ki is választotta az idei díjazottat.
Tovább olvasomTalálkoztak a jászsági polgármesterek, a berényi kórházról is tárgyaltak
A soros ülését tartotta a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége, melyet minden alkalommal más településen, ezúttal Jászberényben rendeztek meg. A településvezetők találkozásán több fontos témát is érintettek, de elsősorban a Szent Erzsébet Kórház aktuális helyzetéről volt szó.
Tovább olvasomKözös sajtótájékoztatón jelentette be polgármesterjelöltjeit a jászsági Fidesz
Egy közös sajtótájékoztató keretében jelentette be a Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János a Fidesz választmánya által megerősített, azaz támogatott jelöltek névsorát. Sok meglepetés nincs a neveket illetően, a Jászberényi Tankerület egyik vezetője újraindul Jánoshidán, Jászapátin Pócs fia próbálkozik, a Jászság fővárosában pedig az egykori alpolgármester lesz Budai Lóránt kihívója júniusban.
Tovább olvasomProbléma van a hazai szarvasgomba-ágazattal, a Jászságot is érinti
Az Agroinform írása szerint egyre borúsabban látják a jövőt a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. munkatársai, akik több éve foglalkoznak szarvasgomba-termesztéssel. A nyári időszakban a Jászság közép-európai viszonylatban is remek termőhelyet jelent a gomba számára.
Tovább olvasomBeindult – Készítő elő a jászsági kampányát a Fidesz
Pócs János országgyűlési képviselő előszeretettel használja a közösségi médiát arra, hogy megossza munkája fontosabbnak vélt állomásait a gazdabáloktól kezdődően a lakossági fórumokon át a fogadóóráig. Egyre feltűnőbb, milyen aktívan járja a jászsági településeket, illetve a helyi kormánypárti közösségeket a júniusi önkormányzati választás fényében.
Tovább olvasom