Probléma van a hazai szarvasgomba-ágazattal, a Jászságot is érinti

Megosztás

Az Agroinform írása szerint egyre borúsabban látják a jövőt a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. munkatársai, akik több éve foglalkoznak szarvasgomba-termesztéssel. A nyári időszakban a Jászság közép-európai viszonylatban is remek termőhelyet jelent a gomba számára.

Úgy gondolják, a legfőbb ok elsősorban a klímaváltozás. „Pár évtizeddel ezelőtt nagy felbuzdulás volt tapasztalható szarvasgomba-ügyben, sokan kezdtek el foglalkozni a gyűjtéssel, azonban az utóbbi években – a terméscsökkenésnek köszönhetően – kevesebben élnek meg ebből a tevékenységből” – írják.

A Jászságból származik a nyári termés számottevő hányada, kiemelt jelentőségűnek számít. 2014-ben egyébként Jászivány határában találtak egy egészen elképesztő méretű, Magyarország eddigi legnagyobb, 1,28 kilogrammos szarvasgombáját.

“Nagy probléma a hazai szarvasgomba-ágazat számára, hogy az említettek miatt nincs stabil kínálatunk a nemzetközi piacon, mert így mások foglalják el azokat a pozíciókat, ahol akár mi is lehetnénk” – mondta a NEFAG ágazatvezetője.

Bagi István hozzátette, nem feltétlen a technológia a fő szempont a telepítés során, hanem inkább az, hogy a terület a gomba igényeinek megfelelő legyen. Ha jók az adottságok, szép a termés, ha rossz, akkor csúnya: dióhéjban így lehet összefoglalni.

Kép: forestkitchen.hu

Kapcsolódó cikkek