Ma kezdődik az év egyik legnagyobb bulija a Jászságban, a Kolbásztöltő Fesztivál

Megosztás

A szárazkolbász bírálattal hivatalosan is elkezdődött február 9-én pénteken, azaz ma koraeste a jászberényi Berva Sörözőben a Jász Kolbásztöltő Fesztivál. Az ikonikussá váló program mai sztárvendége Manuel lesz, a holnap reggeli kapunyitással pedig kezdődik a verseny.

A zsűri tagjai 25 sertés- és 15 vadkolbász kóstolását kezdték meg, a Felvidéktől egészen Erdélyig rengeteg helyről érkeztek jelentkezések.

Ahogy már januárban beharangoztuk, a fesztivál Alattyánról indult 2017-ben, bár akkor még csak tizenkét csapat jelentkezett. Mára olyannyira kinőtte magát, hogy egy csarnokban is alig férnek el a kolbásztöltő verseny keretében magukat megmérettetni kívánó csapatok.

Ma nyolc órától a CSÁVÓK Show veszi kezdetét, majd tizenegytől Manuel ad koncertet egészen éjfélig. Másnap reggel fél nyolctól engedik be a csapatokat, a megnyitó után pedig neki is láthatnak a kolbásztöltésnek. Miközben a finomabbnál finomabb kolbászokat készítik, a Pezsgő Zenekar zenél.

A szombati délután egyik attrakciója egyértelműen a Parno Graszt koncert lesz, majd este Sub Bass Monster zenél, utána pedig DJ-k (Bárány Attila, Newik, Spigiboy) következnek.

Sok éve a közösség, a jó hangulat és a kikapcsolódás fesztiváljaként beszélnek a programról, ráadásul idén még dartsverseny is lesz.

Kép: Jászsági Térségi TV, Jász Kolbásztöltő Fesztivál FB,

Kapcsolódó cikkek