A polgármesterjelöltek, akiknek már most gratulálhatunk Szolnok megyében

Megosztás

Főleg a kis települések, falvak sajátossága, hogy jobb esetben a teljes megelégedettség, rosszabb esetben a hatalom bosszújától tartva a lakosok inkább nem folynak bele a helyi közügyekbe. Megnéztük, hány településen nem kell izgulni a polgármesteri eredmény miatt.

Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 településén tartanak választásokat a mai nap, vármegyei listát a DK, a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, a Mi Hazánk, az LMP-Zöldek és a Momentum tudott állítani, ma este hét óráig erről is szavazunk majd.

Abádszalókon egyedül Balogh Gyula indul, kihívója, Brumbauer Tibor „Kiesett” státusszal már május 10-én törölve lett a nyilvántartásból. Hunyadfalván hasonló a helyzet, a Szolnoki járásban található, apró kis községben Vékonyné Házi Eszternek nem akadt ellenfele, ami annyiban nem meglepő, hogy több, mint húsz éve vezeti a települést.

A Jászság egyik legészakibb, a hevesi megyehatáron fekvő Jászágón Mozsár Lászlóné győzelmének már most lehet gratulálni, folytathatja az egy év megszakítással 2002-ben megkezdett munkáját. Jászboldogházán 2022-ben tartottak időközi választást, akkor kapott felhatalmazást Koczáné dr. Fehérváry Mária, aki ezúttal egyedül szerepel majd a szavazólapon. Jásziványon Pócs János országgyűlési képviselő veje, Tari András marad a polgármester, ez már biztosra vehető, ahogy Jászjákóhalmán sem lesz túl izgalmas a verseny, a Fidesz támogatásával induló, de „független” Terjéki Tünde az egyetlen. Ugyanez igaz Jászszentandrásra és Jászladányra, a regnáló polgármesterekre, Kolláth Bálintra és Bertalanné Drávucz Katalinra senki nem indult rá.

Kuncsorbán Stassné Ullár Hajnalka, Pusztamonostoron Kardos Veronika, Rákóczifalván Dr. Túróczi Imre, Rákócziújfalun Varga József, Tiszabőn Novák Csaba, Mága Zoltán testvére, Tiszafüreden Ujvári Imre, Tomajmonostorán Fazekas Szabolcs, Tószegen Dr. Gyuricza Miklós, Újszászon pedig Dobozi Róbert bonthatja fel hamar a pezsgőt, egyiküknek sem akadt kihívója.

Összeadva ez azt jelenti, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések több, mint 20%-án (78-17-es arány) nincsen igazi verseny a polgármesterjelöltek között. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombati adatai szerint az idei voksoláson 860 olyan település van országosan, ahol ez a helyzet, ami 3177 települést és 27%-ot jelent. A 860 településből 675-ben függetlenként indul az egyetlen polgármesterjelölt.

Kép: Molnár Gyula

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek