A jászberényi parkoló nyolc centis aszfaltot kapott, megfelelő felületzárással, a beruházás közel 13 millió forintba került.
Tovább olvasomCímke: Jászberény
Orvoshiány, tagadás és politikai játszmák a jászberényi kórház körül
A jászberényi Szent Erzsébet Kórház jelenlegi állapota, valamint a térséget sújtó szakemberhiány problémája nem a semmiből bukkant elő a Jász fővárosban. A Szol24-en az évek alatt tucatnyi alkalommal írtunk róla, hogy mikor milyen szakrendelés vagy osztály (gyermekneurológia, csecsemő- és gyermekgyógyászat) szünetelése miatt kellett más egészségügyi intézményt keresniük a megyében élő betegeknek. Bár Pócs János országgyűlési képviselő felszólította a térségi polgármestereket, hogy ne csináljanak politikai ügyet a helyzetből, az eddigiek alapján úgy tűnik, pont a Fidesz próbál sakkozni és terelni a kórház valós működése tekintetében.
Tovább olvasomÍme a jászberényi kórház új gyermekorvos rezidense
Nem hazánkban született, de már évek óta Magyarországon él, gyermeke is itt született meg. Máris megkedvelte a várost, ahol kedvesek vele az emberek. Bemutatkozik Sandy.
Tovább olvasomTömeges játszótér-felújítás kezdődik Jászberényben
Tucatnyi játszótér újul meg, várhatóan 10 millió forint értékben Jászberényben. Ha minden jól megy, a következő hetekben-hónapokban a munkálatokkal el is készülnek az illetékesek.
Tovább olvasomEzt a szakmát csak hivatásként lehet űzni, máskülönben kiég és elfárad az ember
Jászberényben a családsegítés nemcsak múltja, de a jelene miatt is figyelemre méltó: az itt működő Család- és Gyermekjóléti Központ hosszú ideje példaértékű munkát végez a térségben. Az intézmény amellett, hogy korán felismerte a komplex szociális támogatás szükségességét, máig szakmailag elkötelezett, emberközpontú hozzáállással segíti a bajba jutott családokat. Mindeközben országos szinten a gyermekvédelemmel szembeni kritikák – a kegyelmi botrány után felszínre kerülő újabb és újabb esetek mellett – egyre élesebben jelennek meg. A szakemberhiány, a túlbürokratizált rendszer és az anyagi elismerés hiánya sok helyen megbénítja az ellátást. Nagy Beatrix, a helyi…
Tovább olvasomLetartóztatták a csecsemője haláláért felelős jászsági nőt
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés gyanúja miatt kezdeményezte egy 28 éves nő letartóztatását, miután szörnyű tragédia történt június 20-án reggel Jászberényben.
Tovább olvasomMostantól van igazán nagy baj a jászberényi kórházban
Régóta pedzegették és az eddig kiszivárgott hírek sem éppen adtak okot a bizakodásra. Most már viszont akkor a gond, hogy az orvos-szakértő szerint a jászberényi intézmény “gyakorlatilag megszűnt kórháznak lenni”. Ez pedig hatalmas probléma a városnak és vonzáskörzetének is. Íme a részletek.
Tovább olvasomIsmét láthattuk a hét parkolását a Jászkunságban
Kisebb vita is kialakult a közösségi médiában azok között, akik teljesen lehordták az ételfutárt emiatt a parkolás miatt, ám volt, aki a védelmére kelt. Érdekes.
Tovább olvasomA jászberényi kórházról: “számos kérdésre megnyugtató választ kaptunk, sokra viszont nagyon nem”
Budai Lóránt polgármester fontos megbeszéléseket folytatott a jászberényi kórházról. Sajnos bőven akadtak olyan kérdések, amelyekre a kapott válaszok nagyon messze állnak a megnyugtatótól.
Tovább olvasomMarad az Esterházy élén a fideszes Pajtók Gábor országgyűlési képviselő felesége
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szenátusának egyhangú támogatását követően Dr. Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter – a fenntartóval egyeztetve – javaslatot tett a rektori megbízás meghosszabbítására, ami azt jelenti, hogy a feladatot a továbbiakban is Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona habilitált egyetemi docens, Dr. Pajtók Gábor fideszes országgyűlési képviselő felesége látja el.
Tovább olvasom