Sajtótájékoztatón mutatták be a 18. Tiszavirág Fesztivál üzenetét

Pár napon belül, június 17. és 21. között ismét megtelik élettel a Tisza-part Szolnokon, érkezik a 18. Tiszavirág Fesztivál, hazánk egyik legtermészetközelibb és legbarátságosabb összművészeti eseménye. A rendezvény ideje alatt várható a híres tiszavirágzás, vagyis a kérészek látványos, rövid életű rajzása, amely az esemény szimbóluma is egyben. A természet ünnepe mellett a rendezvényt kiemelt figyelem övezi, ugyanis Szolnok városa idén ünnepli fennállásának 950. évfordulóját.

Tovább olvasom

A szolnoki Fidesz összehúzná a nadrágszíjat

A közösségi médiában tett kijelentésében arra hívja fel a figyelmet a szolnoki Fidesz-frakció, hogy a város működtetését takarékosabb módon kellene kivitelezni. A bejegyzésben előrebocsátják, hogy a következő, június 16-i közgyűlésen komoly döntések meghozatalára kérik a képviselőket.

Tovább olvasom

Szalay vs. Györfi: ellentmondó állítások az elektrolitgyár ügyében

„Egy új világ köszöntött be Szolnokon…” – indítja drámai hangvétellel Szalay Ferenc miniszteri biztos márciusi Facebook-videóját, amelyben élesen bírálta az érkező elektroligyár vonatkozásában tett kijelentéseit Győri Mihály jelenlegi városvezetőnek. Kissé a radar alatt ugyan, de sok fontos állítás elhangzott, ezért nemrégiben megkerestük a regnáló polgármestert, hogy reagáljon az elhangzottakra.

Tovább olvasom

Mi dönthetjük el, hogy újra, véglegesen megnyissák-e a Kossuth teret a forgalom előtt Szolnokon

A polgármester szeretné tudni az álláspontunkat, mert annak megfelelő vélemény képviselne a térrel kapcsolatos forgalmi rend vitáján. Most mi is beleszólhatunk, hogyan folyjon tovább a Kossuth tér közlekedési rendje.

Tovább olvasom

Csődközeli helyzet és a testület feloszlatása – durva jelenetek a szolnoki közgyűlésen

Feszült hangulat jellemezte Szolnok város közgyűlésének mai ülését, ahol a költségvetés fenntarthatósága, a kínai elektrolitgyár kérdése és a városvezetés jövője sokadik alkalommal került terítékre. Györfi Mihály polgármester éles bírálatot fogalmazott meg a kormányzati elvonásokkal és a Fidesz helyi politikájával szemben, miközben odáig fajult a vitatkozás, hogy felvetette a testület feloszlatásának lehetőségét is.

Tovább olvasom

Távozik a szolnoki jegyző és aljegyző

Dr. Sebestyén Ildikó címzetes főjegyző és Dr. Versitz Éva aljegyző munkaviszonyát is megszünteti a polgármester május 31. napjától. A szolnoki közigazgatási vezetők több, mint két évtizede teljesítettek szolgálatot, így nem csoda, ha sokan kíváncsiak az elbocsátásuk körülményeire. Györfi Mihály azonban egyelőre csak homályos magyarázatot adott döntésére.

Tovább olvasom

Teljes zűrzavar, ezúttal a Szolnokért Frakció nyújt be népszavazási kezdeményezést

Györfi Mihály az elmúlt napokban érkezett hírekkel ellentétben most azt tette közzé a Facebook-oldalán, hogy a megyeszékhely lakossága mégis kinyilváníthatja az akaratát az elektrolitgyárról, mindezt azután, hogy a Szol24-en épp tegnap olvashattak róla, hogy a Debreceni Törvényszék döntése értelmében nem tartható helyi népszavazás a Szolnokra tervezett elektrolitgyárról.

Tovább olvasom