A Melbourne-ben aranyérmet szerző szolnoki legendára emlékezünk

Fél évszázada hunyt el Kanizsa Tivadar, a magyar vízilabdasport egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Pályafutását úszóként kezdte 1949-ben a Szolnoki MTE színeiben, majd néhány év múlva már a vízilabdában bontakozott ki kivételes tehetsége. A legnehezebb időkben is hű maradt szülővárosához és klubjához, annak ellenére, hogy számos csábító ajánlatot kapott más egyesületektől.

Tovább olvasom

“Szolnokon most hat olyan választókerület van, ahol nem a helyiek érdekeit képviselték” – elektrolitbotrány

A civil szervezet teljesen kiakadt az elmúlt héten tapasztalt tartózkodással meghiúsított szavazás eredménye miatt, amit az elektrolitgyár ide nem telepítése okán vettek napirendre. Felszólítják a hat képviselőt, hogy a hónap végén esedékes újabb szavazáson már igent nyomjanak az előterjesztésre.

Tovább olvasom

Mérföldkőhöz érkeztek a szolnok megyei méhészek

Tisztújító közgyűlést tartott október 19-én, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezete, amelyen új elnököt választottak: a tagság bizalmát a szolnoki Molnár-Kun Lilla nyerte el. Az országban kevés női méhész tölti be ezt a pozíciót, így megválasztása valóban mérföldkőnek számít.

Tovább olvasom

Szijjártó Péter nagy napja Szolnokon

Ahogy a Szol24-en hétfőn már írtunk róla, a szerb tulajdonú Drenik Hungary Kft. a Gyármentő Program támogatásával biomassza-erőmű építésébe és gyártókapacitásának bővítésébe kezd. A két beruházás összértéke megközelíti a 110 millió eurót, és 55 új munkahely létrehozását teszi lehetővé, a projekt kapcsán pedig személyesen tette tiszteletét a megyeszékhelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Tovább olvasom

Éjszakai vasúti munkálatok zaja zavarhatja a lakókat több településen a Szolnok–Békéscsaba vonalon

Az elkövetkező napokban több helyen is hangos karbantartási munkákkal kell számolniuk azoknak, akik a Szolnok–Békéscsaba vasútvonal közelében élnek. A MÁV Zrt. előre ütemezett pályakarbantartást végez az érintett szakaszokon, amelyeket – a vasúti forgalom fenntartása érdekében – kizárólag éjszaka tudnak elvégezni.

Tovább olvasom

Új, adventváró családi rendezvénnyel készülnek Szolnokon

November 15–16-án különleges hangulat tölti meg az Aba-Novák Agóra Kulturális Központot, ahol a kézművesség és a hagyomány kerül reflektorfénybe. A Mesterek Ünnepe című rendezvény Szolnok új adventváró családi programja lesz, amely a régi mesterségek és az alkotó közösségek világát hozza közelebb a látogatókhoz.

Tovább olvasom

Telefonrablás Öcsödön: otthonában csaptak le a tettesre

Egy öcsödi férfi ellen indult eljárás, miután a gyanú szerint október 31-én éjszaka megtámadott egy fiatal helybelit és elvette a telefonját. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a kunszentmártoni rendőrök rövid idő alatt elfogták az elkövetőt, aki jelenleg őrizetben van, és letartóztatását is kezdeményezték.

Tovább olvasom

Vonatgázolás miatt akadozott a közlekedés az újszászi vonalon, Martonvásárnál is problémák voltak

Kedd reggel több vasútvonalon is fennakadások nehezítették az utazást, miután az egyik Szolnokról Budapestre tartó szerelvény elgázolt egy embert Újszász közelében. A székesfehérvári vonalon is korlátozások voltak egy elakadt tehervonat miatt.

Tovább olvasom