A város egyik bérletpénztárának korábbi bezárása és a csökkentett létszámú munkaerő miatt bizony a lakosság számára is jól látható fennakadások vannak.
Tovább olvasomNap: 2023.12.05.
Adventi jótékonysági akciót hirdetett meg a megyei önkormányzat
Lennél a karácsonyi angyalunk? – teszi fel a kérdést Jász-Nagykun-Szolnok (vár)megye önkormányzata. A Magyar Református Szeretetszolgálattal, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonával és a Katolikus Karitasz Szent Erzsébet Csoportjával együtt kezdenek jótékonysági akcióba ezzel az elnevezéssel.
Tovább olvasomOrszágosan bővíti telephelyeit, köztük a szolnokit is az Axiál
A 2023-as év ismét a fejlesztésekről és a bővítésről szól az AXIÁL Kft-nél, három helyszínen ünnepélyes átadással készülnek, amelynek első állomása Székesfehérvár volt, de „felkészül” Pécs és Szolnok is. A három beruházás által a gazdálkodók rendelkezésére immár több, mint 20 ezer négyzetméter szervizkapacitás áll.
Tovább olvasomSzolnoknak már “ivóvízesése” is van – videó
A városban hanyagul elvégzett felújítási munkálatok révén ömlik az ivóvíz a Laki Kálmán-hídról a Zagyvába. Egyetlen évet bírt a felújított híd egy ilyen mértékű hiba nélkül, de a világítás még ennél is rosszabbul sikerült.
Tovább olvasomHavat hoz a Mikulás, de Jász-Nagykun-Szolnok megyébe zömmel inkább erős esőzést
Intenzív csapadékzóna éri el hazánkat szerda hajnalban, bár megyénkben inkább délutántól lesz csak jelen. A nyugatabbra fekvő területeken nagyobb mennyiségű hó is összegyűlhet, megyénkben inkább eső, havas eső formájában érkezik a csapadék. Nem kicsi mennyiség.
Tovább olvasomMáris elkezdődött a politikai adok-kapok Jászapátin
A Facebookon üzenget egymásnak a Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János és a városban működő ellenzéki egyesület, a Jászapátiért Önökkel Szövetségben (JÖSZ). Mindez jól előrevetíti, mire számíthatunk a következő hónapokban: az adok-kapok feltehetőleg június elejéig, a választás napjáig meg sem fog állni a viták és konfliktusok kereszttüzében álló Jászapátin.
Tovább olvasomSzolnok megyében is közös ügy az áldozatsegítés
December 5-én kedden, azaz ma kezdte meg országjárását Király Nóra, az Igazságügyi Minisztérium (IM) miniszteri megbízottja, aki első állomásán, Szolnokon az Áldozatsegítő Központban hangsúlyozta, hogy az áldozatsegítés közös ügy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Látogatása során egyeztetett az áldozatsegítés helyi problémáiról, lehetőségeiről és az együttműködés fontosságáról.
Tovább olvasomTovább árad térségünkben a Tisza, Szolnoknál várhatóan elsőfok körül tetőzik
A Tisza árhulláma jelenleg Vásárosnamény térségében 747 cm-es vízállással (II. fok 750 cm) tetőzés közeli állapotban van, alatta árad, felette ütemes apadás tapasztalható.
Tovább olvasomIsmét szemétszedést szervez a Szolnoki ZöldErő
Ezúttal a Holt-Zagyva környéke lesz a célpont, méghozzá most vasárnap.
Tovább olvasomAz MSZP szolnoki polgármesterjelöltje előválasztáson is hajlandó megméretni magát
Kibővített elnökségi ülést tartott az MSZP vármegyei szervezete a napokban Jászapátin. Ezen elhangzott, ha kell, előválasztást is tartanak Szolnokon. A cél a legmegfelelőbbek kiválasztása a jövő évi önkormányzati választásokra.
Tovább olvasom