Harcos tematikájú honvédelmi tábort szerveztek Szolnokon

A honvédelmi tábor régóta része a Magyar Honvédség és az MH Katonai Továbbképző Központ hagyományainak (korábban MH Béketámogató Kiképző Központ). Ez a nyári táborforma azonban csak 2021-ben, a koronavírus-járvány után vált olyanná, amilyen most is. Az egyhetes szolnoki táborban 15-17 éves fiatalok vesznek részt, sokszor hat-hét különböző megyéből érkezve.

Tovább olvasom

Kiakadtak a szolnoki önkormányzati lakásban élők: 30-50%-os emelés a bérleti díjakon

Előzetesen semmit nem tudtak az emelésről, amit levélben közöltek velük és máris szeptembertől életbe lép. Sokak szerint ez a Szalay-féle városvezetés utolsó bosszúja, hogy az intézkedésért már az új polgármester tartsa a hátát és kapja a szidalmakat.

Tovább olvasom

Szolnok: így jó, szórjuk csak tele a várost illegális hulladékkal

Magyarországon és Szolnokon is a Natura 2000 tábla csak dísznek van, úgy csúfítjuk el saját városunkat, mintha kötelező lenne. A nyomozás vélhetően annyira lesz eredményes, mint eddig általában. A szemetelés azonban nem a városvezetés sara, ezt mi, lakosok csináljuk, egészen gátlástalanul. Botrányos.

Tovább olvasom

Csak megtörténik: kicserélik az Ady Endre út alatti ivóvízvezetéket két ütemben

A szolnoki csőtörések hatalmas százaléka az Ady Endre úton történt az elmúlt években, meglehetősen gyakran. Néhány nap és lássunk csodát, kicserélik az ivóvízvezetéket, a legkritikusabb helyekkel kezdve. Ez komoly forgalomkorlátozásokkal is jár majd.

Tovább olvasom