A két legerősebb párt közötti különbség stagnál, a Fidesz nem tudott közeledni, a Mi Hazánk némileg erősödött a friss felmérés alapján. A Tisza egy mostani szavazásnál is a kétharmad környékén teljesítene.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Merkely Béla távozik a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról – Magyar Péter szerint tovább halad a tisztítótűz
Merkelyvel kapcsolatosan még szeptemberben merültek fel összeférhetetlenségi vádak, miután kiderült, hogy Merkely tulajdonos volt fia cégében, amikor a vállalkozás az általa vezetett egyetemmel együtt nyert százmilliókat állami pályázatokon.
Tovább olvasomCovidos furcsaság: a külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a járvány alatt
Legalább kilenc gép jutott volna minden betegre még a megtelt kórházak esetében is. Hogyan sikerült ezt kiszámolni? A Nemzeti Nyomozóiroda már erősen vizsgálódik és bizonyítékokat foglaltak le. A közvetítők személyével is akadnak gondok.
Tovább olvasomForr az internet az ügynökakták nyilvánosságra hozása után, Nógrádi György, Fidesz-közeli elemző és Szikora Róbert is a jelentők listáján
Mindkét politikai oldal erősen foghatja a fejét, ám sokan állítják, ők nem jelentettek senkinek semmiről. Korábban már ismertté vált Vikidál Gyula énekes („Dalos”), Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus („Lengyel Zsolt”), Szabó István rendező („Képesi Endre”), Som Lajos zenész („Professzor”), Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő neve, de ott virít Szikora Róberté is. Ő azonban tagadja, hogy ilyen történt volna.
Tovább olvasomFormula.hu: Már rendelhető a 2027-es F1-es falinaptárunk!
Ismét megjelenik a Formula következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható F1-es falinaptára, amelyben a jövő évi nagydíjak időpontjait is felüntették.
Tovább olvasomMajdnem a harmadával több új lakást adtak át idén, mint egy éve
Élénkülést mutat a hazai lakáspiac, az idei év első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült fel Magyarországon, ami 31 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal, azaz a KSH szerdán közzétett adataiból.
Tovább olvasomA Bróker Marcsit kézre kerítő elit fejvadászok eredtek Matolcsy Ádám nyomába
Átvette a körözési eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) célkörözési osztálya: a rendőrség elit fejvadászai kutatnak a külföldre menekült Matolcsy Ádám és társa, Stofa György után.
Tovább olvasomInnentől éles: a NAV vagyonosodási vizsgálatot indíthat egykori és mai kormányfők, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen
Magyar Péter maga is bejelentette ezt, kiemelve, hogy a Fidesz és a KDNP nem szavazta meg ezt az előterjesztést sem.
Tovább olvasomVégigvitte a Tisza: december 24-e az idei évtől munkaszüneti nap lesz
Magyar Péter miniszterelnök külön kiemelte, hogy ezt a javaslatot a Fidesz-KDNP korábban 15x leszavazta, most végre a Tisza kétharmad miatt simán átment a javaslat, így szentestére sokkal nyugodtabban, családiasabban készülhetünk. Igaz, akadt, aki ebbe is belekötött.
Tovább olvasomHolnap érkeznek az ügynökakták, Orbán Viktor előre közölte: megpróbálták beszervezni
Szerdán, november 4-én elindul a nyitottaktak.hu weboldal, ezzel pedig több mint három évtizedes adósságát törleszt a magyar állam, hiszen a nagyközönség számára is szabadon kutathatóvá válnak a pártállami állambiztonság hálózati személyeinek dokumentumai. A történeti levéltár előkészítésében megnyíló felületen 50–60 ezer egykori beszervezett adatai válnak elérhetővé.
Tovább olvasom