A “furcsa” fellépéssel jelentkező Vastag Tamás az internet új sztárja (videóval)

Húsvét ide, húsvét oda, a jelenlevők szerint a többi program rendben volt, de amilyen állapotban a művész megérkezett Mezőkövesdre és amilyen produkcióval jelentkezett, az bizony kritikán aluli volt. A helyiek szerint az illuminált állapot hozta ezt elő, ám az interneten gyorsan népszerű lett az erről készült (több) videó.

Tovább olvasom

Állami és mezőkövesdi kitüntetést is kapott Tállai András felesége

Az országgyűlési képviselő párja a múlt héten minden elismerést besöpört: előbb Budapesten, majd a matyó fővárosban köszönték meg pedagógusi munkáját. Augusztus 20. alkalmából számos elismerést adtak át Mezőkövesden, az ünnepségről a közösségi médiában is hírt adtak. Az idei városi díjazottak közül a Mezőkövesd Díszpolgára címet Bakai László, a Bakai Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium volt igazgatója, jelenlegi igazgató-helyettese kapta. Mezőkövesd Városért Díj elismerésben Kovács László, a Matyó Népi Együttes vezetője, Mozerné Horga Stefánia, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Szent László Kórus vezetője, Panyi Zoltán, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola…

Tovább olvasom