Egy munkás véletlenül fizetése 330-szorosát kapta meg, majd gyorsan eltűnt

A munkahelye illetékese nagyot hibázott és véletlenül ennyivel túlfizették a férfit. Megígértették vele, hogy gyorsan visszafizeti a pénzt, ehelyett azonban villámgyorsan elillant vele, azóta bottal ütik a nyomát. Súlyos hiba történt a legnagyobb szárított hústermékeket gyártó chilei vállalat, a CIAL Alimentos bérosztályán, ugyanis a fizetése sokszorosát utalták el az egyik alkalmazottjuknak. A munkavállaló megígérte ugyan, hogy visszautalja a túlfizetést, de ehelyett felszívódott, az ügyvédjén keresztül pedig beadta a felmondását – írja a Diario Financiero nevű chilei gazdasági lap. Május 30-án a vállalat egyik dolgozója, egy diszpécser asszisztens azzal kereste meg az elosztóközpont…

Tovább olvasom

Három napig volt őrizetben négy kamasz, pedig nem követtek el semmit

A rendőrök rablás gyanújával vittek be négy kamaszt, akikről azonban kiderült, semmi közük ahhoz, amivel gyanúsították őket. 72 órát töltöttek őrizetben, most viszont sérelemdíjat és bocsánatkérést követelnek. Két éve egy békásmegyeri üzletsoron sétált négy fiatal a HÉV felé, ezzel egyidőben pedig tőlük nem messze egy négyfős társaság megvert és késsel fenyegetett egy férfit, akitől 80 ezer forintot zsákmányoltak. A rendőrség valószínűleg összekeverte a két társaságot, ugyanis a kamaszokra – saját elmondásuk szerint – bilincset és vezetőszárat raktak, valamint három napot kellett őrizetben tölteniük rablás gyanújával – számolt be az RTL Híradó.…

Tovább olvasom

Az M1 híradója harsogja, hogy Gyurcsány nem tudta saját jelöltje nevét – de megint mellé lőttek

Bár nemhivatalosan már hónapok óta tart a kampány, a kormánypártok ugyanis megállás nélkül sározzák az ellenzéki jelölteket különböző platformokon, ahogy a csövön kifér. Az M1 híradója azonban lyukra futott egy lejáratásnál, képtelenek voltak normálisan értelmezni egy mondatot Gyurcsány Ferenctől, pedig ha csak a ragozást megnézték volna rendesen, máris fény derül arra, hogy mellé lőttek. Gyurcsány nem tudta, hogy hívják a jelöltjét, aki éppen mellette állt – adta hírül a deklaráltan kiegyensúlyozott közszolgálati Híradó. Háromperces anyagot készítettek Gyurcsány Ferenc szombat délelőtti kampányeseményéről, természetesen nem tudósítottak róla, hanem a DK-s politikus szakadozó Facebook élőjét…

Tovább olvasom

Tovább pörög a fekete párduc-sztori, de a Heves megyében látott példány is csak egy termetes fekete macska

Az ország egészen eltérő pontjain vélték állandóan látni a “fekete párducot”, de Kerecsend polgármestere egyértelműen kijelentette, hogy ő is látta, de csak egy fekete macskáról tud beszámolni. Lassan olyan lesz, mint amikor UFO-leszállópályát találtak Székesfehérvár mellett és hirtelen mindenki UFO-t látott. Csak egy fekete macska volt az a „párduc”, amelyet a szomszédos Heves megyében, Kerecsend közelében láttak a hétvégén – mondta a város polgármestere.  Az először a Kiskunságban felbukkant, de azóta országos körútra indult, sokak által látni vélt párducról már hetek óta érkeznek az újabb és újabb videók, de ezek többségénél bebizonyosodik,…

Tovább olvasom

A szakemberek szerint a párducriadó hamis, vélhetően nem fekete párduc barangolt Szolnoknál

Bár a szemtanúk fekete párducról számoltak be és annak vélték a nagytestű ragadozót, a kihívott rendőrök és szakértők szerint valószínűleg ez ebben a formában nem igaz. Kállay Mária is ráugrott a témára saját Facebook-oldalán, ám párducos bejegyzését vasárnap este törölte. Talán éppen azért, mert téves a riasztás. A Telex.hu megkereste a Jász-Nagykun Szolnok megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy valóban érkezett-e bejelentés, és hogy a korábban látott felvételeken látható állat megegyezik-e a december közepén Kiskunhalas határában észlelt fekete párduccal. A kérdésre azt válaszolták, a nyomok nem utalnak nagytestű ragadozóra. „Tájékoztatom, hogy az Ön által…

Tovább olvasom

Pfizer helyett véletlenül mással oltottak több gyermeket is

A németországi esetben tévedésből Modernát kaptak a gyerekek, pedig az egyelőre nem engedélyezett ennek a korosztálynak. Németországban több gyereket véletlenül a korosztálya számára még nem engedélyezett koronavírus elleni vakcinával oltottak be vasárnap – közölték helyi illetékesek. Hogy pontosan hány embert takar a „több gyerek” megfogalmazás, azt nem tették közzé. Az észak-rajna-vesztfáliai Olpe körzet egyik oltóközpontjában több kiskorút a Moderna vakcinájával immunizáltak. A gyermekek számára eddig csak a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyagát hagyták jóvá, a Moderna vakcinájának gyerekek számára történő engedélyeztetése még folyamatban van az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA). Az…

Tovább olvasom

“Nem az hangzott el a zárt ülésen a Pegasusról, amiről Kósa Lajos beszélt”

Kósa csütörtökön beleszaladt a késbe, sokak szerint államtitkot is sértett azzal, hogy elismerte, a belügy bizony megvette a Pegasus kémszoftvert. Varga Judit igazságügyi miniszterrel kapcsolatban is fény derült egy újabb furcsaságra. Kósa Lajos két információt osztott meg a sajtóval, de ezek egyikét rosszul tudta – mondta a DK-s Vadai Ágnes. A fideszes Kósa Lajos egy csütörtökön tartott sajtótájékoztatón egy váratlan kijelentéssel elismerte, hogy a magyar állam, illetve a Belügyminisztérium (BM) is hozzájutott a Pegasus nevű kémszoftverhez. Ahhoz a programhoz, melyet újságírók és ellenzéki politikusok ellen is bevetettek. Az üggyel kapcsolatos újabb…

Tovább olvasom

Ügyintézésre ment a bankba, ahol megtudta, hogy papíron halott

Nem folyósították a férfi nyugdíját, amikor pedig más ügyben a banknál járt, megdöbbenve tapasztalta, hogy hivatalosan már nem is él. A biztosítását akarta intézni egy győri férfi a bankfiókban, amikor közölték vele, hogy a számlája zárolva van, ugyanis a bank azt az információt kapta, hogy már nem él. Történetéről az RTL Híradó számolt be. Pár nappal korábban kellett volna megérkeznie a nyugdíjának, de azt sem kapta meg. Bejelentést tett az ügyben a kormányhivatalnál, de még nem kapott magyarázatot a történtekre. A férfi öt éve tüdőrákos lett, tüdeje felét eltávolították, azóta rokkantnyugdíjas.…

Tovább olvasom

Elképesztő: azt hitték, belehalt a balesetbe, a hullaházban vették észre, hogy még él, öt év múlva olimpiai bajnoki címet nyert

Döbbenetes történt az elmúlt századból, így válhat valaki “elhunytból” olimpiai bajnokká, így épülhet fel rendkívül súlyos sérülésekből olyannyira, hogy aranyérmet szerezhessen. „Ő volt az, aki kinyitotta a kaput, és megmutatta, hogy az atlétika szórakoztató, drámai és elbűvölő is egyben. Jövőképet mutatott a fiatal nők ezreinek, hogy érdemes a sporttal komolyabban foglalkozni” – 1971-ben, ötven éve méltatták így a mindig mosolygós Betty Robinsont, amikor bekerült a Hírességek Csarnokába. Hogy ott van a helye, abban már akkor mindenki biztos volt, sokan azon csodálkoztak, miért csak 60 évesen került be a sportág halhatatlanjai…

Tovább olvasom