Az M1 híradója harsogja, hogy Gyurcsány nem tudta saját jelöltje nevét – de megint mellé lőttek

Megosztás

Bár nemhivatalosan már hónapok óta tart a kampány, a kormánypártok ugyanis megállás nélkül sározzák az ellenzéki jelölteket különböző platformokon, ahogy a csövön kifér. Az M1 híradója azonban lyukra futott egy lejáratásnál, képtelenek voltak normálisan értelmezni egy mondatot Gyurcsány Ferenctől, pedig ha csak a ragozást megnézték volna rendesen, máris fény derül arra, hogy mellé lőttek.

Gyurcsány nem tudta, hogy hívják a jelöltjét, aki éppen mellette állt – adta hírül a deklaráltan kiegyensúlyozott közszolgálati Híradó. Háromperces anyagot készítettek Gyurcsány Ferenc szombat délelőtti kampányeseményéről, természetesen nem tudósítottak róla, hanem a DK-s politikus szakadozó Facebook élőjét használták forrásnak. A Telex.hu ismertette a köztévé tévedésének részleteit.

A közszolgálati nekifutásnak az lett a végeredménye, hogy az M1 megkaphatja a Nagy Nem Mindegy Vándordíjat, feliratkozva a nem mindegy, hogy túrókúra és a nem mindegy, hogy vidd ki a bilit klasszikusok közé, hogy a kaszát fenegető Béla bácsit már meg se is említsük.

Fotó: Híradó.hu

Ezt írja cikkében a Híradó: „A DK elnökének az lett volna a dolga, hogy bemutassa pártja helyi választókerületi jelöltjét, a mellette álló Oláh Lajost.

Doktor Oláh Valaki ennek a választókerületnek a jelöltje…

Bár a DK-s politikus neve a molinón is nagy betűkkel szerepelt, Gyurcsány Ferencnek ezt mégsem sikerült eltalálnia.”

Csak hát az sem mindegy, hogy az hangzott-e el, hogy

  • „Itt állunk, Doktor Oláh Valaki ennek a választókerületnek a jelöltje”, vagy csak egyszerűen az, hogy
  • „Itt állunk Doktor Oláh-val, aki ennek a választókerületnek a jelöltje”

Érezhető a köztévén, hogy mindent megtesznek Orbán és kormányának maradásáért, de legalább a mondatszerkesztésből szűrjék ki, ha tévednek és ne akarják ezt is Gyurcsány hibájának felróni. Igaz, akik kizárólag a kormányzati propagandát figyelik, azzal a tudattal mennek majd aludni, hogy a volt miniszterelnök valóban nem tudta saját jelöltjének nevét. Csak ez megint nem igaz, mint annyi minden más korábban az M1-től.

Kapcsolódó cikkek