A szakemberek szerint a párducriadó hamis, vélhetően nem fekete párduc barangolt Szolnoknál

Megosztás

Bár a szemtanúk fekete párducról számoltak be és annak vélték a nagytestű ragadozót, a kihívott rendőrök és szakértők szerint valószínűleg ez ebben a formában nem igaz. Kállay Mária is ráugrott a témára saját Facebook-oldalán, ám párducos bejegyzését vasárnap este törölte. Talán éppen azért, mert téves a riasztás.

A Telex.hu megkereste a Jász-Nagykun Szolnok megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy valóban érkezett-e bejelentés, és hogy a korábban látott felvételeken látható állat megegyezik-e a december közepén Kiskunhalas határában észlelt fekete párduccal.

A kérdésre azt válaszolták, a nyomok nem utalnak nagytestű ragadozóra.

„Tájékoztatom, hogy az Ön által kérdezett esetről 2022. január 9-én bejelentés érkezett a rendőrségre. A helyszíni nyomok nem támasztják alá nagytestű ragadozó mozgását, de a bejelentés, és a rendelkezésre álló felvétel alapján a rendőrség vizsgálja a körülményeket.”

Az állat decemberi feltűnése óta többen látni vélték a párducot, volt hogy Kecskemét környékén, később Kiskunfélegyháza környékéről érkezett bejelentés arról, hogy két tanyán is ismeretlen állat gyilkolta meg a birkákat. Erről a szakemberek később azt mondták, a tettes inkább nagytestű kóborkutya vagy aranysakál lehetett, elsősorban nem párducra gyanakodtak.

Dr. Kállay Mária, fideszes képviselő és képviselő-jelölt is riadóztatta a Szolnok környékén élőket a fekete párduc miatt, ám Facebook-posztja vasárnap este elérhetetlenné vált, vélhetően törölték.

Kapcsolódó cikkek