Napokon át ünneplik a jászkun önmegváltás 280. évfordulóját

Történelmünk egyik legnagyobb jelentőségű közösségi összefogását ünneplik május 5. és 10. között a Jászság fővárosában, a jászkun redemptio 280. évfordulóját. A rendezvénysorozat középpontjában a kortárs művészet áll – a megemlékezés idei kiemelt célja, hogy ismét egységbe vonja az egykori Hármaskerületet – a Jászságot, a Kis- és a Nagykunságot.

Tovább olvasom

Alig ismert új közgyűlési elnöke lett Szolnok megyének

A Fidesz-KDNP vármegyei listás jelöltjei közül a 18., azaz nem a befutó helyen szerepelt a tavaly júniusi választások alkalmával az a Dr. Fazekas Gábor Gyula, akit a kormánypárti többség az ellenzék kritikái mellett a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés új elnökének választott a Redemptio 280. évfordulója idején.

Tovább olvasom

Ismert magyar énekesnő autója alatt rekedt és hunyt el a 19 éves karcagi fiatal

Ahogy a Szol24-en már írtunk róla, április 13-án végzetes közlekedési baleset történt Karcagon: egy 19 éves motoros, Zoli életét vesztette. A fiatal, aki éppen az érettségire készült, barátaival motorozott, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – a járművével felborult, majd egy közeledő autó alá csúszott. A gépkocsit Márkus Ica ismert nótaénekes vezette.

Tovább olvasom

Fásy Ádámmal a főszerepben jön Karcagra a Magyarok Világszépe

Július 19-én ismét nagyszabású gálaműsorral zárul a Magyarok Világszépe nemzetközi szépségverseny aktuális évada. A döntőt a hagyományoknak megfelelően a Karcag Kincse Művészeti Központ szabadtéri színpadán rendezik meg: Fásy, a méltán híres Zeneexpressz tulajdonosa és a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetettje már az alapítás óta a rendezvénysorozat arca és szervezője.

Tovább olvasom

Kérdésekkel teli EU-s pénzfelhasználás Tiszaörsön

Tiszaörs új „piaca” elkészült – legalábbis hivatalosan. A beruházás uniós forrásból, mintegy 80 millió forintból valósult meg, és bár a hivatalos dokumentumok fejlesztésről, gazdaságélénkítésről, sőt turizmusról szólnak, a helyszíni képek egészen mást sugallnak – erről írt közösségi oldalán Hadházy Ákos országgyűlési képviselő.

Tovább olvasom