Embert gázolt egy mozdonyvonat Szolnok és Szajol között, emiatt a vasúti pályán jelentős forgalomkorlátozások léptek életbe. A hatósági helyszínelés ideje alatt a Budapest–Debrecen és a Budapest–Békéscsaba viszonylaton közlekedő távolsági járatoknál megnövekedett menetidővel kell számolniuk az utazóknak.
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
Árokba borult autó sofőrjét mentette ki a szolnoki honvéd kadét Jászapátiban
Gyors helyzetfelismeréssel és határozott fellépéssel segített egy közlekedési baleset sérültjén Nagypál Péter szolnoki honvéd kollégista. A fiatal társaságával együtt emelte ki a járművéből a fának csapódott gépkocsivezetőt, és a szakemberek megérkezéséig mellette maradt.
Tovább olvasomOnline helyett személyes meghallgatás akkuügyben, milyen az élet a rácsok mögött – médiaszemle a független helyi sajtóból
Ukrán állami kitüntetést kapott a záhonyi polgármester, Szegeden tankoltak a szlovák Black Hawk helikopterek. Az iskolakezdés kapcsán ismét fókuszba kerül a diákok közötti bántalmazás, amelynek felismerése sokszor még a szülők és pedagógusok számára sem egyszerű – egy pedagógiai szakpszichológus tanácsai éppen ezért sokat segíthetnek. Ha már szeptember: három és fél év után, szeptember elején végre nem online, hanem valódi, személyes részvételű közmeghallgatást tartanak Debrecenben egy akkumulátoripari ügyben. A Veszprémi Főegyházmegye gigantikus építkezése újabb mérföldkövéhez ért, a beruházás költségei azonban nem nyilvánosak. Kecskemét és környékének egykori kedvelt üdülőhelye, Tőserdő leépült, míg…
Tovább olvasomDurva személyeskedésbe torkollt a parlamenti vita Pócs János és Magyar Péter között
Személyes és indulatos szócsatába torkollt a parlamenti ülés csütörtökön, miután Pócs János fideszes képviselő Magyar Péter gyerekkorát és kiskorú gyermekeit hozta szóba felszólalásában. Magyar Péter újfent tolvajnak nevezte a képviselőt a kampánycélokra felhasznált, közpénzből vásárolt műanyag játékok miatt.
Tovább olvasomNem lesz közmunka a településen, ahol áprilisban majdnem mindenki a Fideszre szavazott
Szeptember 1-jétől teljesen leáll a közmunkaprogram Tiszabőn, így a település egyetlen helyi lakosnak sem tud munkalehetőséget biztosítani a program keretében – jelentette be Novák Csaba polgármester a közösségi oldalán.
Tovább olvasomPócs Jánostól megtagadták a szólás jogát a parlamentben, mivel helytelenül jelezte azt (VIDEÓVAL)
A tiszás alelnök már megadta a szót a Mi Hazánk elnökének, amikor Pócs János kifogásolta, hogy ő bizony személyes érintettség jogán szót kért. Ám ez nem így történt, így a szólás jogát sem kapta meg. Kövér László idején ez lehet, másként lett volna.
Tovább olvasomNyugdíjemelést jelentett be a Tisza kormány – leginkább az alacsonyabb járadékkal rendelkezők járnak jól
Közel 250 ezer nyugdíjas kap januártól jelentősen több pénzt, a részleteket Magyar Péter jelentette be csütörtökön. Még így is kis pénzt kapnak, de mégis nagyságrendekkel többet, mint korábban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében is rengeteg idős embert érint.
Tovább olvasomPócs bedobott egy számot, amit vagy elhiszünk, vagy nem
Saját maga állította össze a Fidesz legfrissebb belső kérdőívét Orbán Viktor pártelnök a nyári szabadsága alatt – derül ki Pócs János kormánypárti országgyűlési képviselő Telexnek adott nyilatkozatából. A politikus állítása szerint a dokumentumot mintegy 28 ezer párttag küldte vissza kitöltve, ami rekordrészvételt jelentene a párt belső felméréseinek történetében. A Fidesz sajtóosztálya ugyanakkor nem erősítette meg a számszerű adatot.
Tovább olvasomMit keresett József Attila Öcsödön? – titkok és érdekességek az emlékházból (VIDEÓVAL)
Az ’50-es években Békés megyétől Szolnok térségéhez csatolt Öcsöd neve sokaknak még ma is elsősorban József Attiláról ismerős, ráadásul meglehetősen nehéz örökség tapad a településhez. A József Attila Emlékházban járva éppen ezért nem csupán egy költő gyermekkorát ismerhetjük meg, hanem azt a falut is, amelybe egy alig néhány éves, pesti környezetből érkező kisfiú 1910 tavaszán nővérével, Etussal megérkezett, és több mint két évet töltött itt nevelőszülőknél. Mátéfi Ágnes helytörténész vezetett körbe bennünket, és közben olyan részleteket mesélt el a költő életéről, Öcsödről és a Gombai családról, amelyek egészen más fénybe…
Tovább olvasomSzerdán már az ősz kopogtat, de hamarosan visszatér a nyár
Egyetlen napra búcsút inthet a kánikulának a térség, a hét második felében azonban ismét a melegebb idő kerül előtérbe.
Tovább olvasom